Evernight vs. Evermore - Egy regénylakás könyvei Evernight vs. Evermore - Egy regénylakás könyvei
Friss posztok:

Evernight vs. Evermore

Írta: Gretty | 2010. december 30., csütörtök | 21:23

Először is szeretném leszögezni, hogy még nem túl régóta, de annál nagyobb tisztelettel olvasgatom pár "könyvolvasó kolléga" blogját. Nagyon sok segítséget kapok ahhoz, hogy kevés szabadidőmben tényleg olyanokat olvassak, amik betalálnak.

Alyson Noel és Claudia Gray könyveire a borító, no meg a Vörös pöttyös könyvek iránti megmagyarázhatatlan vonzalmam révén bukkantam rá. /Na jó, bevallom, megátalkodott Twilightos múlttal rendelkezem...:)/
Pusztán csak kis könyvtárunk állományának köszönhetem, hogy előbb az Evernightot olvastam el. Persze érdeklődtem én a sztorikról a már említett blogokon, de a munka, meg a suli ki is kergette a fejemből, az akkori szavakat, így "befolyásolás" nélkül láttam a dologhoz. Utána viszont újraolvastam mindet és úgy érzem, hogy "védelmembe kell vennem" a számomra kedvesebbet...

Mivel véleményem erősen kötődik a történetekhez, így aki nem akarja ismerni a teljes, vagy részleges történetet, az magára vessen, ha továbbhalad! Mondhatni SPOILER következik!

Az Evernightnál többen nehezményezik, hogy kapkodó a stílus, illetve komoly fenntartásaik vannak a főhősök viselkedésével. Nos, én nem éreztem a kapkodást, vagy zűrzavart. Bár bevallom, engem meg lehet venni a vámpíros történetekkel, de azért mindent én sem viselek el. De ez tetszett.
Olvastam kritikát, ahol Bianca és Lucas egymásba szerelmesedése nem aratott sikert, és túlontúl gyorsnak és egyoldalúnak tűnt. Nos, én nem éreztem a gáz faktort! Nem is azért írom mindezt, hogy azokat támadjam, akiknek ez a véleménye, inkább csak magam miatt akarom megvédeni a szereplőket. Ugyanis én teljességgel el tudom képzelni, hogy egy 16 éves lány úgy lázad a bentlakásos suli ellen, hogy eljátssza, hogy megszökik. Na és, ha közben vámpír, és ezt nem említi? Nem nagy ügy, mert mint később... bár talán valamelyik folytatásban el is mondja, hogy neki ez az állapot természetes volt mindig, akkor meg minek említse?!
Aztán azt is természetesnek veszem, hogy egy adrenalinlökettel járó jelenet után, az amúgy sem rossz eresztés srácba azonnal beleesik és máris valamiféle kapcsolatot érez kettejük között. Most őszintén... tegye fel a kezét, aki még nem hallott ilyenről, mármint a valós életben. Mert én még emlékszem, hogy velem is előfordult ennyi idősen, hogy akármilyen apró semmiségen is elkezdett kalapálni a szívem. Persze volt belőle pofára esés is néha, de nem az a lényeg, hanem, hogy én elhiszem, hogy ez őszinte. Az, hogy nem feltétlenül látom leírva, hogy a történet előrehaladtával milyen apró dolgok erősítik a szerelmet kettőjük között, az megint csak nem zavar, mert odaképzelem, hogy anno milyen jelentéktelen dolgok is gerjesztették a szerelmet. (pl. leckeírás, dumálás a szünetekben...) Ezt meg nekem ugyebár nem kell részletesen leírni, pörögjön inkább a cselekmény.
Lucas oldaláról is megértem. Ő nem árulhatja el honnan jött, miért jött. Tekintve, hogy félvér lánykánkat embernek nézte, még azt is megbocsátom neki, amit azért könnyelműen kikottyantott magáról, bár persze ez nekem is csak jóval később esik le. De hát ez van, ha hányattatott sorú kamasz az ember. Mert el tudtam hinni, hogy annak ellenére, hogy profin kiképzett a srác, azért mégiscsak olyan helyen van, ahol nem figyelik minden lépését a "bandájából" és talán először végre gondolhat a saját természetes felnőtté válására is. És ez azzal is jár, hogy megismer egy lányt, aki segítségre szorul - szerinte - és az adrenalin, meg a hormonok összeteszik a kémiai képletet, ami hozzáadódik az újszerű élethelyzetéhez, és bumm: Szerelem első látásra! Komolyan úgy gondolom, hogy megérdemelte már! És újfent csak az, hogy nem feltétlenül látom leírva, hogy a történet előrehaladtával milyen apró dolgok erősítik a szerelmet kettőjük között, az megint csak nem zavar, mert odaképzelem, hogy anno milyen jelentéktelen dolgok is gerjesztették a szerelmet. (pl. leckeírás, dumálás a szünetben...) Fiatal korban előbb az ember úgyis csak a gondolatba szerelmesedik bele, aztán jön a többi.
Persze itt is van kétség és hezitálás, félreértés és színvallás, ami érthető, hisz miközben nem biztosak a másikban, még az új élethelyzetekhez is kell alkalmazkodniuk.
A nagy lelepleződés - mármint az olvasó előtt - bár nem lepett meg annyira, de azért, ahogy megtörtént, az nagyon tetszett! Nekem nagyon tetszett! Kifejezetten érzékletes volt a birtoklás utáni vágy ezen alternatívája, hogy akármilyen mély és szenvedélyes egy csók, a végén harapásba torkollik, hogy még erőteljesebben magáénak érezze vágyai megtestesítőjét. Már pusztán azért is érdekes, mert valahonnan csak elindult ez a vámpír őrület. Persze az örökké együtt-ön kívül.

A mellékszereplőkkel én nem is igazán foglalkoztam. A nyafogó vámpírcsajokkal elvoltam, bár egy kicsit idegesít ez az amerikai stílus, ahol a jó csajok klikkesednek, meg mindenkit lenéznek - minden tinikönyvben, gimiben játszódó történetben.
A sokak által kedvelt Balthazar nekem nem jött át. Ahogy az elején bemutatták, az alapján nekem egy nagydarab kigyúrt pasi ugrott be. Persze lehet az a baj, hogy az atletikus típus az esetem...
Vic jó karakter, de még jobb lesz a későbbi kötetekben. Raquel nekem nem sokat tett a történethez.
Ranulf viszont tetszett. Érdekes megközelítés, hogy a több száz éves vámpírok esetleg nem magabiztos figurák, hanem igenis érzékenyek, főleg abban az értelemben, hogy bár nem öregszenek, mégiscsak érzik az idő múlását! Mint Vic, később ő is nagyon-nagyon belopja magát a szívembe. :)
A szülők szerencsére itt nem, mint gyermeküket kényszeresen megnyomorítani akaró szülők, hanem nagyon is szeretetteljesek, bár idővel egész zavaró lesz, hogy félelmeik miatt szinte mindent igyekeznek titokban tartani Bianca elöl.

A cselekmény egyéb részei is teljesen rendben voltak, sőt a további kötetek, mint a Stargazer és a Hourglass még tovább mélyítették azon döntésemet, hogy ez a sorozat eredetiben landol a polcomon akár többszöri újraolvasásra.

Minden tiszteletem mellett, de először nem értettem egyet a kritikákkal, méghozzá nagyon nem. Remélem, hogy véleményemmel segíthetek azoknak, akik nem találták valami jónak a könyvet. Hátha más nézőpont segít. Nekem szokott, és ezért ezúton is köszönet a könyves témában blogoló társaimnak!


Értékelés: 







És akkor a kevésbé jó vélemény...

Az Evermore nemrég ért vissza a könyvtárba, így hozzám is. Lelkesen tettem szabaddá egy egész éjszakát, olyan kellemesek voltak a legutóbbi könyvélményeim. De sajnos ezúttal csalódnom kellett.
Az a baj, hogy most nem úgy jártam, mint a Shivernél, ahol idegesített az eleje, de aztán a könyv mögé tudtam jutni és megláttam az értéket. Nem, sajnos nem!
A téma maga megindítana, főleg, hogy én is nemrégiben vesztettem el valaki nagyon fontosat, de itt az együttérzésem hamar elfogyott Ever iránt. De most komolyan... Bár aurákat nem látok emberek előtt, és gondolatolvasó sem vagyok, azért úgy gondolom, hogy ilyen fokú antiszociális viselkedés meglehetősen túlzás. Persze próbálom én itt is beleképzelni magam a 16 éves fejecskéjébe, de nem megy. Mert folyton elmondja, hogy ő gyakorlatilag nagyon szerencsés, mert a nagynénje jó arc, plusz nem akármilyen luxusban lakik, meg az új barátai is fantasztikusak. Ez így üti nekem egymást! Azt sem értem, hogy miért nem tanulja meg kontrollálni az erejét. Mármint én biztos kíváncsi lennék, hogy tudom-e irányítani valahogy... Legalábbis próbálkoznék, főleg, ha valaki segíteni is akarna ebben. De ő, ő elhajtja a jó életbe a jósnőt... Nem értem ezt a csajt!
Már csak azért sem, mert végig önmagát hibáztatja a családja haláláért. Sőt, először pusztán csak azért - vagy nekem legalábbis ez jön le - mert nem halt meg velük, és ezért ő jujj, de bunkó, gonosz, szívtelen... aztán persze a vége felé leesik, illetve megmagyarázódik a dolog, de akkor már mindenki minden létező bizonyítékkal rágja a szájába, hogy nem ő tehet róla, pusztán gonosz ármány áldozatai lettek. De nem... Ő még a következő részben is ezen rinyál. (Igen, elolvastam... Kíváncsi voltam, hogy javul-e a helyzet... Hát sajnos...)
Aztán meg a főhős. Leírás alapján kapásból egy nyálas Banderas-klón jelent meg előttem. Ez már csak azért is klisé számomra, mert a Desperado az egyetlen film, ahol egyetlen egyszer magától Antoniotól dögösnek találom ezt a figurát. De amúgy... Újra kellett olvasnom vagy háromszor a mondatot, hogy megfelelő helyeken, megfelelő jelzőket kihagyva, vagy magamban átírva tovább tudjam olvasni a könyvet, mert annyira sokkolt a szexi latin hím motorosbakancsban való belibbenése. És valahogy nem éreztem azt a végeláthatatlan szerelmet kettejük között. Mondhatni nem működött a papírlapokon a kémia.
És lehet, hogy én vagyok mértéktelenül romantikus és kielégíthetetlenül nagyigényű az örök, vagy életeken át tartó szerelmi történetek esetében, de nekem ne flörtöljön a csávó mindenkivel, semmilyen indokkal sem a lány előtt, de még a nélküle töltött időben sem. Punktum! No de aztán... Még jó hogy nem állva olvasok, mert hanyatt estem volna, amikor kiderült, hogy még nős is. Hát milyen követendő értékrendet közvetít ez azok felé, akik olvassák. (Ja, és bébi nős vagyok, de már nem szeretem, mert téged szeretlek, de elválni nem fogok, mert hülyeség, de nem baj, majd te megölöd, aztán együtt leszünk, és végre lefeküdhetünk egymással...) Teljességgel elfogadhatatlannak tartom ezt a... izé... csavart(?)...!!!
De volt ennél rosszabb rész is, ahol pontosan tudtam, hogy LE KELL TENNI A KÖNYVET! De aztán arra gondoltam, hogy befejezem, hogy minden szavát ismerjem, és sziklaszilárdan lebeszéljek bárkit, aki a gyerekének ezt szeretné kikölcsönözni. Ugyanis az a nem is aprócska rész, ahol a főhősnő kemény piálásba kezd 16(!) évesen, hogy belső démonjait, problémáit, bizonytalanságát így tompítsa el, az kiverte nálam a biztosítékot. Nem vagyok álszent, nem vagyok prűd, nem tagadom, hogy előfordult, hogy jót mosolyogtam én is némi vodkától, de nem ennyi idősen. És azt főleg nem szeretném, ha ez állna követendő példaként az ifjúság előtt. Épp elég romboló hatás éri őket. Miért kell, hogy olyan nagyszerű, fantasztikus elfoglaltságból is, mint az olvasás, azt lássák, hogy ez egy módja a problémák elodázásának, ne adj isten kezelésének? Manapság már semmi se szent?
Ha ez nem lett volna, a többin túl tudtam volna jutni. De így, agyonütötte az egészet! Képtelen vagyok arra, hogy ne óvjam meg az ismeretségi körömet ettől a könyvtől!
Nem is értem, hogy ez másoknak miért nem okozott gondot. Ilyen magasan van már az ingerküszöbünk? Lehangoló!

Nálam az Evernight messze jobb, mint az Evermore és a már részletezett malőrért Claudia Gray is inkább számíthat arra, hogy olvasni fogom, sőt, nem csak kölcsönözni, hanem pénzt áldozni a könyveire, ellentétben Alyson Noellel.


Értékelés: 



Ha tetszett a poszt, oszd meg másokkal is!

0 megjegyzés:

Ne tartsd magadban...

Mondd el bátran a véleményed!

Ha vinnél valamit, merthogy nem közkincs ám ez itt...

Creative Commons Licenc
Gretty Gretty szerint a világ - Egy regénylakás könyvei című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 3.0 Unported Licenc alatt van.
DMCA.com .

Ha üzennél...

Név

E-mail *

Üzenet *

Vendégszerepléseim a Klubrádió (95,3) Bemutatópéldány című műsorában, ahol Tímár Ágnessel beszélgetünk könyvekről.
.
 
Support : Creating Website | J. | Mas
Proudly powered by Blogger
Copyright © 2010-2013 Egy regénylakás könyvei - All Rights Reserved