„A szívemet adtam neki, és cserébe kaptam egy tollat.” - Egy regénylakás könyvei „A szívemet adtam neki, és cserébe kaptam egy tollat.” - Egy regénylakás könyvei
Friss posztok:
Főoldal » , , , , , » „A szívemet adtam neki, és cserébe kaptam egy tollat.”

„A szívemet adtam neki, és cserébe kaptam egy tollat.”

Írta: Gretty | 2011. december 29., csütörtök | 00:06

Egy tollat, amivel írom most e sorokat…

Heather Belle – Michelle Fiordaliso: Minden, amit tudni akartál az EX-ről


Be kell valljam, hogy az önsegítő könyvekről általában az a véleményem, hogy úgy baromság mindegyik, ahogy van. Hogy akkor miért mégis kezdtem el épp egy ilyen könyvet?

Pofonegyszerű! Van az a lelki állapot, amikor annyira mélyen vagyunk a gödörben, hogy bármit, de tényleg BÁRMIT megtennénk, csak kijöjjünk onnan. Én pont így vagyok az exemmel, illetve a 14 hónapja nem szűnő dühömmel, amit iránta érzek.
Alapvetően nem sajnálom az időt a gyógyulásra, de 7 hónap után már kezdtem szánalmasnak tartani, hogy még mindig azt várom, hogy felhív és esedezik a bocsánatomért.

Így gondoltam mi veszíteni valóm van a könyvvel, mert ha hozza az átlag semmitmondó frázisokat, vég nélküli pozitív gondolkodásról szóló ismétléseket, legfeljebb realizálom, hogy rajtam nem lehet segíteni, és a fenti megállapításom ismét megerősítést nyer. Ám ha mégsem így lesz, akkor csak nyerhetek.

És akkor most szeretném jelezni, hogy nem fogom szidni a könyvet! Ha valaki vicces kritikát vár, akkor talán most rossz helyen keresgél.
A könyv ugyanis jó, sőt mi több, ez egy nagyon intelligens könyv! Rengeteg olyan gondolatot vetett fel, ami megkövetelte, hogy TÉNYLEG átgondoljam őket, időt szánjak ezekre, és őszintén bevalljak magamnak sok mindent. Persze előnyből indultam, mert komolyan gondoltam, hogy szívvel-lélekkel odafigyelek a könyvre, de ezt ugyebár el lehetett volna rontani, ha túl tudományos, kioktató, szánakozó vagy leereszkedő a stílus.

De nem! A hangvétel nagyon emberi, nagyon közérthető, nagyon szerethető, mindenféle manír és sallang nélküli. Az volt az érzésem, mintha egy jó barátnővel beszélgetnék, aki nem sajnálja az időt arra, hogy átrágjunk minden témát, minden gondolatot, minden érzelmet abból, ami bennem, épp most is, illetve már jó ideje nyomja a lelkem, amiktől nem tudok szabadulni. Titkon még abban is reménykedtem, hogy kapok egy módszert, hogy hogyan tudom orrba vágni az exet úgy, hogy az véletlennek tűnjön. Mondjuk ehelyett inkább azt ígérték, hogy meg fogom köszönni neki, amiért elhagyott, vagyis azért, amit ezzel lehetővé tett, hogy elérjek. Na e ponton lettem azért mégis erősen szkeptikus. Nincs az az isten! – gondoltam magamban.

Forrás: www.facebook.com/
pages/Minden-amit-tudni-
akartál-az-EX-ről/
173432219393979?sk=photos
Szóval a két szerző nem félt időnként szigorúnak, kérlelhetetlennek lenni, ám mellette mindvégig megértő maradt. A stílus és az érthetőség tehát csillagos ötös még úgy is, hogy azért amerikai szerzőkről van szó, így a Louboutin cipők, Dolce & Gabbana ruhák elmaradhatatlan megemlítésébe is belefutottam.

Ám mielőtt bárki kétségbe esne közlöm, hogy csak egyszer-egyszer fordult elő. :) Igaz, van mellette számos popkulturális utalás (könyvek, filmek, dalszövegek), de furcsa mód (vagy mert sokról már hallottam) nem volt zavaró, sokkal inkább találó.

A könyv szerkezeti felépítése is nagyon el lett találva. Gondoltam átfutom a tartalom jegyzéket, és csak az engem érintő részeket olvasom el, lévén tudom én, hogy mi a probléma, célirányosan keresem a megoldást.

Ahan… Mondom én, hallgatja más.

Eleve hajtott a kíváncsiság, így a tartalomjegyzék felmérése után bele-belekóstoltam minden fejezet elejébe, és hamar rá kellett jönnöm, hogy elenyésző hányad van arról, ami számomra nem aktuális. (Javarészt a gyerekek láthatásakor tanúsított magatartást értem ez alatt, mert nekem ugyebár még nincs.)

De minden egyéb részről elmondhatom, hogy érdekes és mindenekelőtt elgondolkodtatóan tanulságos volt.

Forrás: greenpolis.wordpress.com
Fejezetről fejezetre volt felépítve egy amolyan leválási folyamat, melyet nagyjából akkor ismertem fel igazán, mikor már a jó kétharmadánál jártam a könyvnek. Addig csak úgy olvastatta magát, hogy nem is volt érkezésem figyelni a szerkezeti felépítést igazán.

Elkezdtük tehát a különböző önbecsapási fázisokat és frázisokat tisztázni, megfejelve egy nagy adag emberismereti, vagy inkább önismereti villámtréninggel.

Ez úgy kb a felét tette ki a könyvnek, s mire idáig eljutottam, már jókat mosolyogtam magamban, mert a felismerés fél egészség… vagy valami ilyesmit szoktak mondogatni. :)

Aztán következett még több önismeret és néhány tanmese mellett jó pár tipp az EX-ekkel való helyzetek kezelésére vonatkozóan.

Minden fejezet végén pedig várt pár feladat, melyeket eleinte nyögve-nyelősen, idővel azonban egyre lelkesebben csináltam. (Ezeket tényleg kár kihagyni, mert az út közbeni felismeréseket segít „rögzíteni”.)

Mint már említettem, sok olyan gondolatot tartalmaz, melyeket mélyen magamban pontosan tudtam, de jó volt újra átgondolni, leírva látni. Más azért, ha a legjobb barát/nő mondja, meg megint más, ha egy ”idegen”. (Főleg, ha ezeréves cimbora stílusban.) Leírva meg néha nagyot üt! :)

Annyi felismerés ért már a legelejétől kezdve, hogy csak kapkodtam a fejem. Továbbra sem hittem, hogy hálát fogok érezni az EX iránt a végére, de éreztem, hogy egyre jobban oldódik bennem a görcs, és feszültség, s kezdem elengedni azt a valamit, amikhez addig annyira ragaszkodtam.

"Sokkal fontosabb, hogy merre tartunk, mint hogy honnan jöttünk."

Nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy mit, de aki ment már át hasonlón, az szerintem pontosan érti, hogy mire gondolok.

De hogy ne csak az összetört szívű olvasókkal beszélgessek, úgy tudnám megfogalmazni, mintha merevgörccsel ragaszkodva szorítanék valamit a kezemmel, amiről már nem is tudom micsoda, de csak nem tudok leválni róla. És akkor jön egy olyan észhez térítő, szem felnyitó (képletesen, nem szó szerint) beszélgetés (olvasás), ami olyan, mintha egyesével lefejtené erről a valamiről az ujjaimat.
És utána olyan jó érzés ott állni, üres kézzel, készen arra, hogy újra megfogjak vele valamit… valamit, ami hasznosabb, ami nagyobb örömmel tölt el. :) (Nem mellesleg azt a jó érzést, amikor kiáll a görcs az ember kezéből/lelkéből…)

Forrás: www.facebook.com/pages/
Minden-amit-tudni-akartál-az-EX-ről/
173432219393979?sk=photos
A fejezetek végigvezettek egy olyan úton, ahol először felismertem bizonyos negatív aspektusokat az életemben, a hozzáállásomban. S mivel a felismerés fél gyógyulás… Vagy ezt már mondtam? ;)

Az a furcsa a könyvben, hogy tökéletesen helytálló volt esetében az a fajta probléma megközelítés, amitől más esetben a hajam tépem. Azaz a Mit ne tegyünk! tanácsok.

Fele ennyire sem lett volna hatásos, ha csak arról olvasok, hogy hogyan is kell viselkednem. Lehet életbe lépett volna nálam a csakazértis magatartás, és megette volna a fene az egészet. Ám így hosszan olvashattam negatív viselkedés mintákról, és egyszerre volt üdítő és szégyenkezésre késztető a sok példa, melyet nem szabad elkövetni.
Hát én elég sokat megtettem, és esküszöm, hogy a harmadik ilyen felismerés után már nevettem magamon. De hülye vagyok én! :)
A felismerések tömkelege után (persze nem mintha nem lettem volna tisztában önnön gyarlóságommal, de azért mégis…) következtek a Változtass a hozzáállásodon! fejezetek.

Na itt kezdett csak igazán érdekes lenni a dolog. (Gondoltam jön végre valami revenge – ha-ha-ha...)

És basszus itt meg arra jöttem rá, hogy egy csomó mindent, ami a könyv szerint (is) rossz dolog, én nem követtem el. Vagy nem megszállott rendszerességgel. (Nem hívogattam, nem generáltam a véletlen találkozásokat, nem könyörögtem vissza magam az ágyába…)

És kisült, hogy amitől rettegtem, hogy szánalmas az ennyire hosszú ideig tartó kapcsolat-gyász, az tulajdonképpen egy teljesen természetes és normális folyamat. Csak én erről eddig nem tudtam. És azért nem, mert ő az első ex, akinél megtiszteltem magam a normális gyászidőszakkal, ahol először átengedtem magam a fájdalmas érzelmeknek.
Azaz… korábban tettem nagyívben a kapcsolataim megsiratására. Ez nem azt jelenti, hogy egyikből a másikba vetettem volna magam. Nem! Ez azt jelenti, hogy soha, egy szakítást sem vettem komolyan, csak úgy félvállról. És ugyebár amit a szőnyeg alá söprünk…

És ennek a sok, felgyülemlett, meg nem élt érzelemnek lett az eredménye az, hogy elveszítettem a hitemet magamban, hogy engedtem, hogy azt higgyem, hogy az ex érzelmileg kasztrált, és már soha nem leszek újra „normális”. Mert a barátja nem tudok lenni, pedig a közvélemény és magam is elvárnám, a dagonyázásom eredményeként mások felé képtelen vagyok nyitni… és még sok száz olyan gondolat, amivel magamat nyomorítottam meg, csak rákentem az egészet.

„A nagy szerelmi bánatban mindig egy magamnak való lúzer leszek.” (Adele)


Így elkezdtem átgondolni, hogy mi változott az életemben. Például sokkal empatikusabb lettem – igaz, ehhez nyilván hozzájárul, hogy az elmúlt 14 hónapban a nagyszüleimet és a keresztapámat is elvesztettem, de akkor is – sokkal szorosabb lett a kapcsolatom egy-két családtagommal, új ismerősöket, talán barátokat szereztem. Blogolok, olvasok, mindenfelé utazgatok. És furcsa mód rájöttem, hogy bár teljesen el vagyok merülve a szerelmi bánatban, mégis boldogabb vagyok most, mint vele voltam. Mert nem kell megfelelnem az ő elvárásainak, meg még kismillió olyan ember elvárásának, aki azt hitte régebben, hogy köze van a kapcsolatunkhoz.

Forrás: www.facebook.com/pages/
Minden-amit-tudni-akartál-az-EX-ről/
173432219393979?sk=photos
És igen, a könyv végére már láttam, hogy mi mindent tudnék neki megköszönni. Igaz, ott még nem tartok, hogy meg is tegyem, de már orrba gyűrni sem akarom. Mert minek?
Akkor már inkább valami gyengédebb tevékenységre szeretnék fókuszálni valaki mással. ;) Annak jóval több értelme van, és egyértelműen kellemesebb mindkét félnek. ;)

És nem is akartam megírni ezt a bejegyzést addig, míg le nem teszteltem a gyakorlatban a belőlem kiváltott gondolatokat.

Jelentem, ma találkoztam az ex-szel, és még magam is meglepődtem, hogy mennyire nem okozta most azt a sokkot, mint korábban mindig. A sírva mosdóba rohanás helyett most maradtam tesóm mellett, akivel folytattuk jóízű beszélgetésünket a hétvégénkről. Mondjuk azért elkezdhetne már kopaszodni vagy esetleg jól meghízni, de ha nem, hát az sem fog hátráltatni a saját életemben.

De ami a legfontosabb, mert 14 hónapja nyomja a lelkem, és most itt mondok ki "hangosan":
Nem akarok a barátja lenni! Nincs rá szükségem, mert ő már a múlt, és csak mérgezne a vele való kapcsolattartás. Nem érdekel, hogy emiatt lehet vagy lesz, aki rossz szemmel néz majd rám.
Igen, egy pár voltunk valamikor, de ez nem azt jelenti, hogy úgy kell tennem, mintha haverok lehetnénk. Azóta nincs rá szükségem, hogy ő úgy döntött, hogy már nincs rám szüksége.
Amit tudtunk, elvettünk egymástól, és remélem legalább ennyit adtunk is egymásnak. És itt most azért csak kigördült egy könnycsepp a szemem sarkából, de vége. Ennyi volt!

A könyvért köszönet Szilvamagnak és a Cor Leonis Kiadónak!


Ha tetszett a poszt, oszd meg másokkal is!

0 megjegyzés:

Ne tartsd magadban...

Mondd el bátran a véleményed!

Ha vinnél valamit, merthogy nem közkincs ám ez itt...

Creative Commons Licenc
Gretty Gretty szerint a világ - Egy regénylakás könyvei című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 3.0 Unported Licenc alatt van.
DMCA.com .

Ha üzennél...

Név

E-mail *

Üzenet *

Vendégszerepléseim a Klubrádió (95,3) Bemutatópéldány című műsorában, ahol Tímár Ágnessel beszélgetünk könyvekről.
.
 
Support : Creating Website | J. | Mas
Proudly powered by Blogger
Copyright © 2010-2013 Egy regénylakás könyvei - All Rights Reserved