Aimee Agresti: Megbűvölve - Egy regénylakás könyvei Aimee Agresti: Megbűvölve - Egy regénylakás könyvei
Friss posztok:

Aimee Agresti: Megbűvölve

Írta: Gretty | 2012. május 4., péntek | 16:06

Minden nyilvánvaló hiba ellenére magába rántott, és visszaadta a hitem a YA regényekben

Fülszöveg: A tizenhat éves Haven Terra, az illinoisi iskolás lány nyugodt életében hatalmas változás következik be: két társával együtt gyakornok lehet a híres chicagói szállodában, a Lexingtonban. Ebben a hotelben lakott egy időben a neves gengszter, Al Capone is. Havennek kalandos gyermekkora volt: öt évesen egy árokparton találtak rá, és az őt gondozó ápolónő fogadta örökbe; testén különös sebhelyek vannak; érzékeny, értelmes és fogékony lány. A patinás hotelépületet nemrég újították fel, és most gőzerővel készülnek a megnyitóra. Haven megismerkedik a szállodával és közelebbi kapcsolatba kerül az igazgatónővel, a gyönyörű, ám kiszámíthatatlan Aureliával, segédjével, a jóképű Luciannel, a fennhéjázó szakáccsal, Etannel, valamint a különös személyzettel is. Ahogy telik az idő, Haven és legjobb barátja, Dante, valamint a másik gyakornok, az okos Lance nyugtalanító felfedezéseket tesz: egy üres könyv lapjain üzenetek jelennek meg, fotók kezdenek el átváltozni, egy szoba magától tüzet fog, egy átjáró mögött elmondhatatlan titok lappang… Minden jel arra mutat, hogy semmi sem történik véletlenül… De miért az ő életük változik meg? Miért akarja Aurelia olyan nagyon, hogy Haven beálljon a titokzatos Társaság tagjai közé? Egyáltalán: hogyan kerülnek ide, hiszen egyikük sem jelentkezett gyakornoknak a Lexingtonba? És a legfontosabb kérdés: túlélik-e életük legizgalmasabb, ugyanakkor legveszélyesebb kalandját?

Eredeti cím: Illuminate

A kezembe akadt, mert…
elvarázsolt a borító, a YA ellenszenvemet meg legyőzte a fülszöveg.

Közös történetünk:
Kicsit ambivalensek az érzelmeim a könyvvel kapcsolatban, és a miértek megértése végett az elejéről kell kezdenem.

Én akartam ezt a könyvet nagyon, mert megbűvölt a borító, s bár tudtam, hogy YA válságom kellős közepén vagyok, mégis megkockáztattam a 16 éves... kifejezéssel indító fülszöveg ellenére is.

Utólag azt mondom, hogy nagyon megérte, mert rehabilitálta a YA-t nálam. Persze nem a hibátlanságával. Sokkal inkább azzal, hogy elkerülte a lerongyolt sablonokat, még ha emiatt máshol ütötte fel a fejét egy-két banális megoldás.

A bennem tomboló kettősség ott kezdődött, hogy a borító gyönyörű! Egyszerűen nem lehet negatívan hozzáállni egy ilyen szépséghez, és mint később majd kiderül, külön hálás vagyok a kiadónak, hogy lecserélte az eredetit. Szó, mi szó, az is szép, de a miénk jobb!

A fülszöveg is bíztató volt, mert bár jelzi a kamasz szereplőket, mégis felcsigázott a szokatlan légkör, amiben elhelyezi őket.
Lexington Hotel, gyakornokoskodás… idegenforgalmi végzettségem sikított a könyv után, szarkasztikus énem meg boldogan bólintott rá, hisz ezzel a megoldással kikerüljük a gimi unalmas sablonját.

Az alapok tehát nagyon rendben vannak!

Mikor megérkezett a könyv, egy ideig csak simogattam, szeretgettem, és ámultam is kissé az 517 oldalon.
Újabb jó pont, mert nagyon nincs ellenemre, ha nem két-háromszáz oldalba gyömöszölnek bele egy sztorit.
Idővel viszont rá kellett jönnöm, hogy jelen esetben egy kicsivel kevesebb talán jót tett volna könyvnek.

Mikor kapásból a gimivel nyitottunk megijedtem, de még felháborodni sem volt időm, és már le is tudtuk. Nagyon megkönnyebbültem, és gondolatban vállon is veregettem Agrestit, hogy milyen szépen kivágta magát.
Elismerem, valahonnan indulni kell, de szerencsére nem untatott sokáig az iskola falaival.
Alig 5 oldal után váltottunk, én meg lelkesen vetettem bele magam a történetbe, az Al Capone világát idéző miliőbe.

Ezzel együtt visszatért az a nosztalgikus, megbocsátó énem is, amivel csak mosolyogva rázom a fejecském, hogy Ejnye-bejnye, de kis fiatalok vagytok még!. Pont ezt vesztettem el egy ideje.

Ezért elnézőbb vagyok pár dologgal, mégsem hagyhatom szó nélkül.

Először is elég feltűnő az írás minőségének, stílusának egyenetlensége. Néha Agresti szárnyal, néha meg feleslegesen húzza el a dolgokat. Persze első könyves író létére egész ügyesen megoldotta, de azt kell mondjam, hogy egy szigorúbb szerkesztő még vagy 100 oldalt húzhatott volna a szövegből, hogy gördülékenyebb, izgalmasabb legyen. Sokszor szükségtelenül elment a helyszínábrázolás felé, ahelyett, hogy karakterizált volna.

Bizony sajnos pár dolgot úgy tudtam meg a szereplők jellemfejlődéséről, hogy a számba lett rágva, de bemutatva egyáltalán nem volt, és épp azokat a részeket ugrotta át, amik ezt láttathatták volna velem.

Így, bár fejlődést tapasztaltam, de igencsak darabosan volt tálalva.

Ellenben nagyon tetszett az a módszer, amit a feszültség keltésére alkalmazott. Ez a nem mondunk semmit a rosszakról, vagy még annyit sem, nálam működött. Generált némi sistergést, hogy bár tudom, hogy kitől kell tartanom, sokáig megfogni mégsem tudtam őket semmivel. Ezért nekem a Társaság tagjainak kidolgozatlansága jó pont, egy eszköz, amivel a kontrasztot be tudta mutatni a szerző. Nem is érdekeltek volna részletesen, úgyhogy kár is lett volna rájuk a papír. És még vicces helyzetbe is sodort az ábrázolásuk. ;)

A harmadánál járhattam a könyvnek, mikor átjött barátnőm, és rögtön kiszúrta az ágyon. Kérdezte is, hogy milyen, én meg nagy hevesen elkezdtem magyarázni, hogy tuti vámpíros. Még nincs rá bizonyítékom, de érzem én, hogy az lesz. :)

Persze egyáltalán nem az, és nekem sokáig nem esett le a tantusz, annak ellenére, hogy szépen vannak elhelyezve a jelképek. Nagyon szépen! Sajnos pár helyen elvesztek a terjengősségben, de ezt továbbra is a szerkesztő számlájára írom.
Viszont nekem akkor még nem volt egyértelmű Haven Terra igencsak beszédes neve, nem volt egyértelmű az angyalszárnyas medál, se a sebhelyek. Grettyke akkor világosodott meg, amikor megszólalt a könyv. A könyv, amit imádtam! És bevallom, kicsit keveselltem is a „szereplését”.

Erre most mit mondhatnék? Az eredeti borítóval ez az agyalás kimaradt volna, így kaptam valami kis pluszt a borítócsere és a lükeségem miatt.

Nagy kár, hogy ezek a finoman csepegtetett utalások szebben kirajzolódtak volna, ha kevesebb töltelék oldalon kell átrágnom magam.
Főleg, hogy a bődületes baromságok ilyenkor mutatkoztak meg jobbára.

Azzal nincs bajom, hogy a főhős beleájul a rosszfiúba. Van ez így!
Még azt is elfogadom, hogy a végzős évükben hirtelen fél év gyakorlatra mehetnek. Az amcsiknál néha furán tudnak működni a dolgok, pláne, ha... szóval meg is van magyarázva ez a dolog.

Na de mindenféle előképzettség nélkül 16 évesekkel festményt készíttetni egy luxusszálloda számára?
Éjjel-nappal dolgoztatni egy iskolást egy olyan országban, ahol a legelső dolog, amit a gyerekek megtanulnak, azok pont a jogaik? (Ráadásul erre többször is utalnak.)
Ajándékcsomagok kihordására és HR fényképek készítésére alapozni a szállodavezető helyettesének karrierjét?
Olyan szépen írattam volna át ezeket a részeket, mint a pinty.

De a legviccesebb részek mégis apró mondatok formájában csattantak.
„Az ébresztőóra hangja reggel hétkor az agyamba vágott.”
Nekem is nehezen indulnak a reggelek, de ez azért már túlzás.
„Vizet fújt a hajamra, egy diónyi zselét kent rá, majd végigfuttatta a fésűt, és jobb oldali választékot csinált (én általában középen szoktam elválasztani). Végighúzta a fésűt a hajamon, így kiegyenesítette, majd ujjaival gyűrűt formált vele és lenyomta a fejemre, hogy megragadjon.”
Jelentem megpróbáltam elkészíteni a frizurát, de a diónyi zselé után már semmit nem lehetett vele csinálni. Illetve de, bogozhattam kifelé a fésűt úgy, hogy ne kelljen levágni ehhez a művelethez a hajamból.
„Abból is érezhető volt az ereje, ahogyan a poharat fogta, vagy ahogy meginghatatlanul figyelte a körülötte állókat.”
Értem én, hogy ő az ördög, de egy pohár fogásából hogy sugározhat erő? Még ha összeroppantaná, na de ha csak fogja? A meginghatatlan szóra meg pikkelek, így ahhoz inkább nem is fűznék semmit.
„– És ki ez a hölgy? – kérdezte a férfi, és szúrós, kék tekintetét rám függesztette. Úgy éreztem, hogy belelátok a szemébe.”
Drágaságom! Ha valakinek a szemébe nézel, akkor az esetek 99,99%-ban bele is látsz a szemébe!
„– Szeretném lángra lobbantani a világot, érted?”
Bocsi, de ezt egy másik könyvben, egy másik lány már… khm… szóval érted.

De a kedvencem, amikor Haven és Joan elmennek ruhát venni a bálra, és választanak mellé egy Mary Jane-t. A nem Szex és New York addiktoknak mondom, hogy egy ilyen cipőn akkor sincs cipőfűző, ha történetesen nem Manolo Blahnik tervezte!


„Ahogy Aurelia utánam kapott, sikerült elrántanom a lábam, azonban cipőfűzőm úgy megpörkölődött, hogy azt hittem, Aurelia felgyújtja a cipőmet.”



De minden ilyen képtelen agymenésre jutott legalább egy olyan mondat vagy jelenet, amit meg egyszerűen imádtam!
„Az otthon soha nem olyan szép, mint amikor elhagyni készülsz.”
„Átpillantottam Lance-re. Nem nyúlt az italához. Csak ült, szinte láthatatlanul, a szemüvege mögül szemlélt mindent, haja még mindig kócos volt az alvástól. Olyanok voltunk, mint két könyvtámasz: köztünk zajlott a parti.”

A szereplőknél meg Dante figurája mindent vitt! Bár keveset szerepelt, mikor ő volt, akkor ütöttek a poénok.
„A lelkek eladása egy dolog, de egy hajvágást elrontani, az megbocsáthatatlan!”
Tetszett az egó-manósága, pörgőssége, de az különösen, hogy nem dugtuk homokba a fejünket a homoszexualitása miatt. Persze finoman volt tálalva, gondolom az amerikai közvélemény miatt, de azért meg-megcsillant a vége felé egy-egy nagyon emberi mondat ezzel kapcsolatban.

Ahogy az elején is. A kórházi jelenet tette azonnal szimpatikussá Havent, aki utána próbálta leírni magát előttem a sutaságával, mégis pár jól elhelyezett mondat az elején nagyon megkedveltette velem.

Lance pedig abszolút hozzám nőtt, sőt, elkezdtem TEAM LANCE-esedni. :) Nem mintha muszáj lett volna, csak úgy rám jött, hogy rajongjak a fiúkáért. Magas, kócos, szemüveges és hallgatag… Nem tehetek róla, ha pont a gyengém. :)
A vége meg? Voltak fejezetek, amiket újraolvastam miatta, hogy még egyszer átéljem, immár teljes rálátással az élményt. A vége csavar hibátlan!

És gyerekes módon az is nagyon tetszett, hogy pont a születésnapom dátuma volt egy nagyon fontos esemény dátuma is egyben. Hiába, ilyen apróságok meg tudnak fogni.

másik” oldal ellenben nem volt az igazi. Aureliát sokszor éreztem fércelt karakternek, tele következetlenséggel, Luciantől meg már a legelején a hideg futkosott a hátamon, és egyáltalán nem a jó értelemben véve. Újabb kettősség: ahhoz képest nagyon jó érzékkel szerepeltette keveset a történet felétől.

De az egyértelmű hibái, a hullámzó írói stílus ellenére volt valami bája a könyvnek, ami megfogott. Meg nem tudnám értelmesen fogalmazni, hogy pontosan mi is. Valahogy elérte ez a nő, hogy újra szimpatizálni kezdjek a tinédzserekkel, akiket mostanában kerültem, mint a kanyaróst.
Lehet, hogy egyszerűen csak az a titka, hogy nincs benne szerelmi háromszöges vekengés!? (Ugyanis szerintem nincs benne, és ezért hatalmas pacsi az írónőnek.)
Esetleg, hogy a kezdeti tippem ellenére mégsem vámpírok, hanem angyalok a szereplők?

Nem tudom biztosan, csak azt, hogy mostanában egyre inkább fokmérő egy könyvnél, hogy esténként mennyire vágyom mellé, hogy olvashassam. Ezt pedig olvasni akartam. Minden következetlenség és kidolgozatlanság ellenére járt az agyam napközben a történeten, és nem volt kínlódás, ha a kezembe kellett venni. Érdekelt, hogy merre fordul a történet, hogy bont vagy nem bont ki bizonyos helyzeteket…

Nem lesz itt baj Aimee Agrestivel hosszú távon, de most még erőteljesen érződik, hogy újságíró inkább. Ha kap egy kíméletlenebb szerkesztőt, aki elmagyarázza neki, hogy a kevesebb néha lehet több más technikával, akkor szeretni való regényíró lehet belőle.
De majd tájékoztatok mindenkit a fejleményekről, mert az biztos, hogy folytatni fogom a sorozatot. ;)

A következő részben irány New Orleans! Remélem lesz még több rejtélyes könyv, még több Lance-féle megnyilvánulás, Dante kap egy kis szerelmet, és előkeveredik pár keményvonalas angyal is.

A könyvet köszönöm az Egmont Kiadónak!


Értékelés: 


Ha tetszett a poszt, oszd meg másokkal is!

0 megjegyzés:

Ne tartsd magadban...

Mondd el bátran a véleményed!

Ha vinnél valamit, merthogy nem közkincs ám ez itt...

Creative Commons Licenc
Gretty Gretty szerint a világ - Egy regénylakás könyvei című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 3.0 Unported Licenc alatt van.
DMCA.com .

Ha üzennél...

Név

E-mail *

Üzenet *

Vendégszerepléseim a Klubrádió (95,3) Bemutatópéldány című műsorában, ahol Tímár Ágnessel beszélgetünk könyvekről.
.
 
Support : Creating Website | J. | Mas
Proudly powered by Blogger
Copyright © 2010-2013 Egy regénylakás könyvei - All Rights Reserved