George Mann: Mechanikus London - Egy regénylakás könyvei George Mann: Mechanikus London - Egy regénylakás könyvei
Friss posztok:
Főoldal » , , , , , , » George Mann: Mechanikus London

George Mann: Mechanikus London

Írta: Gretty | 2012. június 5., kedd | 10:14

A nevem Punk. SteamPunk.

Fülszöveg: London, 1901. A metropoliszban pezseg az élet az új évszázad hajnalán: a tudomány és technika elképesztő eredményeinek köszönhetően a Brit Birodalom virágzik, a nagyérdemű léghajókkal járja a világot, a pazar estélyeken pedig mechanikus emberek szolgálják ki az úri közönséget. Ugyanakkor azonban szörnyű járvány pusztít a városban, amelynek áldozatai lelketlen gyilkológépekké változnak és a ködből előbukkanva marják meg a mit sem sejtő polgárokat, míg egy állítólagos világító rendőr sorra gyilkolja Whitechapel szerencsétlen lakosait. Amikor aztán még egy léghajó is lezuhan, Viktória királynő legjobb ügynökét állítja a nyomozás élére: Sir Maurice Newbury, az elismert antropológus, valamint tűzről pattant asszisztense, Miss Veronica Hobbes okkult és nagyon is evilági módszereket egyszerre hasznosítva szállnak szembe a ködbe burkolózó Londonban felbukkanó rejtélyekkel.

Eredeti cím: Affinity Bridge

Kezembe akadt, mert...
a legutóbbi (első) találkozásom a steampunkkal igen örömteli volt, így rá kellett erősíteni erre a véleményemre mielőbb.

Közös történetünk:
Volt egyszer egy fiatalember, aki tudvalevőleg, hogy magam is írok, mintegy udvarlásképp kifejtette azon nézetét, hogy írni igazán csak a férfiak tudnak. Így. Ezt. Bele a képembe! És azt hitte, hogy ezzel intelligensen romantikus.
Mondanom sem kell, a következő alkalmat már nem érte meg a delikvens, bár nem azért, mert ott helyben elföldeltem - de igaz, szívem szerint lecsaptam volna -, hanem mert kell a nyavalyának egy ilyen hímsoviniszta disznó.
És azóta kifejezetten figyelek arra, hogy ezen torz vélekedéssel szánt szándékkal szembe menjek, hisz úgy baromság, ahogy van.

De vannak pillanatok, amikor azért elgondolkozom ezen az egész állításon. Például, amikor ilyen George Mann-félék írásai kerülnek a kezembe, mert az úriember nem átall azzal bosszantani, hogy a tőle telhető legtöbbet teszi azért, hogy a fentebb említett fajtársaiknak igazuk legyen.

Pici szívem már teljesen
 a steapmunkért dobog. :)
Ugyanis Mann nagyon jól ír! Hogy a macska rágná meg a fülét, annyira jól csinálja, amit csinál, hogy a könyv felétől ellenőrzött adagokban porcióztam magamnak a történetet, hogy minél tovább tartson.

Pedig semmi különleges nincs az egészben, egyszerűen és megfoghatatlanul csak JÓ!

Itt van ez a Newbury fazon, aki 1901-ben űzi a titkosügynök ipart Angliában.
Egy olyan Angliában, ahol léghajók szállnak az égen - és már el se lehet dönteni, hogy ami a városra száll az szmog vagy köd -, robotok készülnek kiváltani az humán munkaerőt, zombi pestis dúl a sikátorokban, és Viktória királynő nem halt meg január 22-én, hanem kerekesszékében, létfenntartó gépre kötve osztja az ukázt a múlt század 007-eseinek.

Newbury okkult tanok követője, polgári foglalkozását tekintve muzeológus/antropológus, időnként titkos ügynök, de mindenek felett egy csöppet laudanum-függő.
Magának való negyvenes, és bár 35 felett még a regényhősök sem szoktak bejönni, nála lehet elgondolkoznék egy közös teázáson, ha egyszer materializálódna. :)

Ez egyébként részben annak köszönhető, ahogy a házvezetőnőjével (Mrs. Bradshaw) titkárnőjével (Miss Coulthard) és az asszisztensével (Miss Hobbes) bánik. (Ha a titkárnő mondjuk Miss Jones lett volna, már kész is a korabeli Szex és New York.)
Tökéletes angol úriember, aki egyenlő félként kezeli a női nemet. (Hiába, a múlt században még voltak életképes férfiak...)

Legjobb cimborája Bainbridge, aki a Scotland Yard főfelügyelője.

Sherlock Holmest egyébként még nem olvastam, de a filmeket láttam, és az ő párosuk erősen emlékeztetett a fentebb említett úriemberre és Dr. Watsonra.
Mindazonáltal egy pillanatig nem éreztem, hogy itt bármiféle koppintás lenne. (Persze lehet, hogy még nem olvastam elég detektívregényt.)
Számomra az ő kis hármasuk, hiszen Miss Hobbes is mindenből kiveszi a részét, üdítőleg hatott, és igazán megszerettem a triót.

A történet egy ködös novemberi estén (illetve kicsit előbb, de a prológust a mai napig nem értem) indul, ahol egy okkultista szeánszon vesz részt a mi jó nyomozónk, és flegmán szkeptikus barátja.
Meg kell mondanom, értelmét e kellemes közjátéknak egész a végéig nem láttam, de az epilógusnak köszönhetően ezen kis epizód egyértelműen egy kellemes kis fricska, nekünk olvasóknak. A spoiler-mentesség érdekében ezen összefüggéseket bárkinek szívesen kifejtem privátban annak, aki már olvasta a könyvet.

Forrás: deviantart
A bonyodalmak másnap kezdődnek csak igazán, ugyanis a Scotland Yard egy holttestet talál London szegény negyedében, és ezen ügy felgöngyölítéséhez Bainbridge Newbury tanácsát kéri, hisz a szemtanúk jobbára egy városi legendára, a világító kék rendőrre hivatkoznak. Ráadásul az egész birodalom retteg egy titokzatos kórtól, ami zombit csinál az emberekből.

Sajnos azonban az ügynökünket az udvar más munkára szólítja fel, és hamarosan egy lezuhant léghajó ügyében nyomoz Hobbes kisasszonnyal.

A fülszöveg szerint minden szál egymásba fonódik lassan, és meg kell hagyni, tényleg lassan érnek össze a furcsa történések, végig izgalomban tartva az olvasót.

A nyomozás, a világábrázolás az oldalszámhoz képest viszonylag lassan van felépítve, de ez nem azt jelenti, hogy az elején alig kapunk valamit. Épp ellenkezőleg! Minden egyes oldallal új szeletét fedi fel Mann az alternatív viktoriánus Angliának, így annyira kerek egész minden, hogyha elfelejtett volna karakterizálni, hát az sem okozott volna különösebb problémát.

De nem felejtett el. A sokat emlegetett Newbury az egyik legjobb főhős, akikről mostanában olvastam.
És nem tehetek róla, de egyfolytában James Bond járt az eszemben vele kapcsolatban, főleg onnantól kezdve, amikor... Szóval jött az a rész, ahonnan felgyorsulnak az események, az állam szó szerint leesett a bravúros csavartól, és féltem továbbolvasni is a könyvet egy ideig, nehogy valami érje szegény. (Annyit azért elárulok, hogy egy ideig rendesen rájárt a rúd szegény fickóra.)

Bainbridge a másik olyan karakter, akit nagyon közel éreztem magamhoz. A főfelügyelő a maga visszafogottan elegáns angolságával, a felszín alatt rejtőző árnyalatnyi különcségével valami eszméletlen. Egyszerűen annyira jó, hogy Doszpot Péter óta nem éreztem ekkora szimpátiát egyenruhás iránt.

Talán még a "leggyengébb" szereplő Miss Hobbes volt, bár meg kell hagyni, erős mezőnyben "versenyez". De nagyon kedveltem, és mindenképpen javára szól a húga iránti szeretete, a modern gondolkodása... és még a nadrágszoknyái is. (Egyébként ez az apró nüansz teljesen kicsinált. Mann még azzal is képbe van, hogy akkoriban léptek színre a divat színpadán ezek a ruhadarabok. Megáll az eszem! Ezt még én is csak onnan tudom, hogy utánanéztem a könyv hatására - igen, valamibe bele akartam kötni, nem jött össze. Mindig tanul az ember valamit!)

És maga a nyomozás... teljesen lekötött. Hiába agyaltam, nem tudtam előre szaladni magamban a megoldáshoz, mert mindig csak annyit tárt fel előttem, amennyi ahhoz kell, hogy képben legyek. Végig izgalmas volt, még úgy is, hogy sokszor már elképzelni sem tudtam a sok kütyüt.
Ez egyébként nem az író hibája, egyszerűen csak nem kötnek le hosszú távon a technikai dolgok. Persze jogos a kérdés, hogy akkor mit eszek annyira a steampunkon? Nos, magát az alternatív világok lehetőségeit, amihez akár a steampunk, akár a paranormális nagyszerű ehetőség.

Pont ez fogja csinálni
az úriember, elzártsága alatt. ;)
És a legnagyobb vicc az egészben, hogy a végén kaptam egy olyan fordulatot, ami által még a második lehetőség is felmerül. Na azt a vigyort látni kellett volna a fejemen, mikor megértettem a drága író Viktória királynő által interpretált szavait. :)

Úgyhogy jelen esetben imádom, hogy ez egy sorozat, hovatovább üzenem George Mannak, hogy készüljön, mert amint alkalmam nyílik rá, hát én elrabolom, bezárom a kucisba, és arra fogom kényszeríteni, hogy ontsa  magából a Newbury & Hobbes széria újabbnál újabb részeit. (Az összes könyvét akarom, még azokat is, amiket eddig meg sem írt!)

Mert mától kezdve imádom a steampunk detektívregényeket!

A könyvet köszönöm Bridge-nek és a Főnix Kiadónak!

Értékelés:


Ha tetszett a poszt, oszd meg másokkal is!

2 megjegyzés:

  1. Stephen King Tortúrája túl mély nyomokat hagyott valakiben? :)

    VálaszTörlés
  2. @gm: Kingtől még nem olvastam, de tekintve, hogy milyen műfajban ír, ez így kissé ijesztő összefüggés lehet. :)

    VálaszTörlés

Ha vinnél valamit, merthogy nem közkincs ám ez itt...

Creative Commons Licenc
Gretty Gretty szerint a világ - Egy regénylakás könyvei című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 3.0 Unported Licenc alatt van.
DMCA.com .

Ha üzennél...

Név

E-mail *

Üzenet *

Vendégszerepléseim a Klubrádió (95,3) Bemutatópéldány című műsorában, ahol Tímár Ágnessel beszélgetünk könyvekről.
.
 
Support : Creating Website | J. | Mas
Proudly powered by Blogger
Copyright © 2010-2013 Egy regénylakás könyvei - All Rights Reserved