Amanda Quick: Csábítás - Egy regénylakás könyvei Amanda Quick: Csábítás - Egy regénylakás könyvei
Friss posztok:

Amanda Quick: Csábítás

Írta: Gretty | 2012. szeptember 25., kedd | 20:35

Eredeti cím: Seduction
Fülszöveg: A nép azt mondja rá, maga a sátán. Julian, Ravenwood grófja zárkózott, titokzatos ember, s felesége rejtélyes halála sem ment még feledésbe. Amikor aztán a gróf új asszonyt választ, váratlan kalandok egész sorába keveredik. Bonyolult zsarolási ügy, veszélyes kimenetelű álarcosbál, egy egészen különleges párbaj, s a bosszúvágyó csábító felbukkanása mégis mind semmi ahhoz a küzdelemhez képest, amit éles eszű, modern gondolkodású feleségével kell megvívnia boldogságuk érdekében.

Kezembe akadt, mert...
az unokaöcsémre kellett vigyáznom, akit frissen műtöttek, és naná, hogy otthon hagytam az aktuális, nem is túl jó könyvemet. Arra viszont emlékeztem, hogy ezt az ősrégi darabot egyszer régen kölcsönadtam keresztanyunak, így első dolgom volt este, hogy felkutassam, és rávessem magam.

Közös történetünk:
S bár nem vagyok egy irigy dög, de ha tudom, hogy ez ennyire jó, hát dehogy adom én ki a kezem közül.

Még ezer éve guberáltam össze talán Vateráról pár száz forintért, a küllemre tökéletesen ponyvának látszó példányomat, és körülbelül azzal a lendülettel, amivel bekerült a házba, keresztanyu már vételezte is magához. Én meg ráhagytam, hisz úgyis hatalmas a várólistám.

Aha... az innentől ezer százalék, hogy Amanda Quick könyv ki nem kerül a kezeim közül, míg elébb jómagam el nem olvasom.
Az, hogy a Csábítás jó volt, enyhe kifejezés... Egyszerűen imádtam! Majdhogynem egy fenékkel végig olvastam, s csak azért nem tettem végül, mert hát az öcsit azért mégis csak ápolgatni kellett. :)

Julian Sinclar kissé marcona főnemes, a már jól ismert Angliában, és csak azért nem idegesítőek a rigolyái és hülyeségei, mert igen jó oka van arra, hogy elzárja szívét. A harmincas grófot első felesége nem csak, hogy csalta, de még címeres marhát is csinált belőle az úri társaság előtt, ő meg, amilyen szerelmes bolond volt, jó ideig asszisztált is mindehhez.

Persze a csalfa asszonyt idővel utolérte a jogos büntetés, és egy baljós éjszakán vízbe fulladt.
Egyébként még szép, hogy mindenki (vagy legalábbis elég sokan) Ravenwoodot (ő Julian, csak a grófsága nevén szólítva) gyanúsítják.
Igaz, ezzel annyira mégsem foglalkozik senki, meg nyilván egyértelmű a regény elejétől kezdve, hogy a főhős csak nem gyilkos. (Hiszen hogy nézne már az ki, hogy egy romantikus regényben a főhős egy gyilkos?)

Nem is ez az apropója a regénynek, hanem az, hogy pletykák ide vagy oda, a mi Julianünk azért gondos gazda, aki kötelességének érzi továbbörökíteni a grófi címet utódaira. Amihez meg asszony kell. (Legalábbis jól jön, ha van egy ilyen a háznál, ha szaporodásra adja valaki a fejét.)

Szóval újra nősül, azaz csak nősülne, ha a kiszemeltje nem tenne magasról a vagyonára meg a rangjára.
Sophy ugyanis nem az a butuska 23 éves kisasszony, aki alig várja, hogy kipecázzon az angol zavarosból egy jóvágású pénztarisznyát, sőt, még az sem mondatja ki vele az Igen-t, hogy történetesen épp szerelmes is Ravenwoodba.
Dehogyis! Ő bizony haladó gondolkodású nő, aki pontosan tisztában van azzal, hogy amint a házasság megköttetik, már vágják is ki az agya azon részét, ami az önálló gondolkodásért felel. Ebből ő meg, köszöni szépen, de nem nagyon kér.

Aztán persze kiderül, hogy az, amit ő racionális elgondolásnak tart, az tulajdonképpen idealizmus, ráadásul a naivabb fajtából, de hát valahogy össze kell jönnie ennek a frigynek hogy elindulhassanak a nagyobb bonyodalmak, intrikák és szerelmi csatározások...

Na kérem szépen, amit az írónő ebben a könyvében produkál, az messze felülmúlja az imádott Arcane Society szériát! Szó se róla, jó kis könyvek azok, de a Csábításhoz képest szinte erőlködésnek tűnnek így utólag.

Ez a könyv annyira nagyon, de nagyon... húú, hogy ihaj!
Persze-persze, jogosan jöhet a kérdés, hogy mitől, és miért is újdonság ez, főleg, hogy nemrég még Julia Quinnél áradoztam hasonlóan.
Meg kell hagyni, imádtam Quinnt is, de míg nála tudatában voltam, hogy a nyelvezet, a párbeszédek némileg modernizáltabbak, és feltehetőleg oly mértékű ironizálás nem volt az 1800-as években, itt annyira egyben volt minden, hogy egy percre nem estem ki a korból.
Nem agyaltam olvasás közben, hogy vajon tényleg így lehetett-e, vagy csak az írónő költötte bele egy keveset, hogy színezze a világot. Végig a történetre koncentráltam, nem arra, hogy mikor jön valami, amitől kibillenek, még ha egy pillanatra is.

Ráadásul a karakterek valami félelmetesen jól meg lettek rajzolva! Sem Julian, sem Sophy nem egy tucatkarakter, annak ellenére, hogy személyiségük némely része elkülönítve annak tűnhet. De így egyben, végig árnyalva, annyira valósak, hogy elképesztő. Tele hibával, gyarlósággal, korlátokkal, mégis, valahogy ezektől lesz a gróf olyan kívánatos, Sophy pedig egy példaértékű főhősnő.
Még a mellékszereplőkre is figyel, kézben tartja őket is, és teszi ezt úgy, hogy nem is tolja előtérbe őket, de nem is csak a helykitöltés kedvéért szőtte bele akármelyiket is. (Daregate és Anne pávatáncát kifejezetten szívesen olvasnám/olvastam volna egy másik kötetben.)

A párbeszédek már-már afféle flúgos futamra emlékeztetnek, hogy ki tudja jobban az agyvérzésbe kergetni a másikat a meggyőződésével. :) És jóízűek, tele tűzzel, élettel... néhol még pajkossággal is. Bár továbbra sem tartom túl erősnek Quicket az erotikus részek leírásában, ha jobban belegondolok, évekkel ezelőtt azok a jelenetek azért arcpirítóak lehettek rendesen.

Amit Daisy Goodwin nem tudott szerethető formában megoldani az Ártatlan szépségben - nevezetesen, hogy üröm is kerül az örömbe - azt Quick lazán megugorja, mégsem mételyezi meg a sztorit azzal, hogy túlnyomorítja a szereplőit a realitás kedvéért.

Nincs túlzott cukormáz, nincs túlzott realitás. Szerethető, nevettető, mégis elgondolkoztató karakterek vannak, akik amellett, hogy zajlik korabeli életük, azért alapvető igazságokkal is szolgálnak férfi és nő egymásnak feszüléséről, kompromisszumokról, feladásról, elfogadásról és arról is, hogy néha bizony nem szabad engedni.

A nyomozást is szerettem, habár az elején már tisztában voltam vele, hogy ki a rosszfiú. Mégis tudott egy picit csavarni ezen a téren is a végére, csak hogy ne legyek olyan önhitt, azzal kapcsolatban, hogy én mindent tudok. :)

Persze biztos van olyan, aki bele tudna kötni a könyvbe, én mégis azt mondom, hogy hibátlan. Messzemenően hibátlan!
Imádtam az egész könyvet úgy az első lap aljától az utolsó sorig!
Vicces, gördülékeny, lendületes és élvezetes olvasmány, amit egyenesen bűn volt ponyvának álcázni, mert ez a könyv bizony megállja a helyét a romantikus irodalom legfelső dobogóján is!

Értékelés:

Ha tetszett a poszt, oszd meg másokkal is!

0 megjegyzés:

Ne tartsd magadban...

Mondd el bátran a véleményed!

Ha vinnél valamit, merthogy nem közkincs ám ez itt...

Creative Commons Licenc
Gretty Gretty szerint a világ - Egy regénylakás könyvei című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 3.0 Unported Licenc alatt van.
DMCA.com .

Ha üzennél...

Név

E-mail *

Üzenet *

Vendégszerepléseim a Klubrádió (95,3) Bemutatópéldány című műsorában, ahol Tímár Ágnessel beszélgetünk könyvekről.
.
 
Support : Creating Website | J. | Mas
Proudly powered by Blogger
Copyright © 2010-2013 Egy regénylakás könyvei - All Rights Reserved