Kis bécsi kirándulás - Egy regénylakás könyvei Kis bécsi kirándulás - Egy regénylakás könyvei
Friss posztok:
Főoldal » » Kis bécsi kirándulás

Kis bécsi kirándulás

Írta: Gretty | 2012. október 25., csütörtök | 15:55

Itt az ősz, nekem meg minden bajom van, ahelyett, hogy élvezném a kósza ködfoltokat, az egész napos szürkületet, és a talpamra ragadó nedves faleveleket.
Nem elég, hogy a Kiszemelttel hetek óta húzódik különböző ilyen-olyan okok miatt az első randi, (mit mondhatnék, egyikünk se túl egyszerű eset) de nem is igazán vagyok még itthon teljesen.
Minden reggel arra kelek, hogy Schönbrunnban vagyok, Lupi épp a mókust próbálja becserkészni pár kép erejéig, én meg azon vigyorgok, ami előző este történet, no meg azon, hogy mindjárt uccu neki, és megmásszuk a domboldalt a kert végén. Ráadásul Declan Riel Martel, ade Dominik, ade Logran, ade Rotibor, Camarine grófja, Longshire, Svyator és Veres lordjával (tényleg ez a neve) fekszem minden éjjel, és én mondom, ami, illetve aki nektek Barrons, az nekem úgy tűnik, hogy Camarine lord lesz. Nagyképű, kiismerhetetlen, fennhéjázó, de van valami a pasiban, ami miatt megőrülök tőle és érte. Amúgy meg kísérteties az egyezés a Kiszemelttel, még abban is, hogy mindketten szőkék, csak az egyiknek hosszú haja van, a másiknak meg nem.

Egyébként Angelika szerint nem rossz gondolat folytatni az élménybeszámolót, és belőlem is kikívánkozik, úgyhogy íme rövid története annak, ahogy Gretty turistáskodik.

Mert én aztán nagyon tudok. Az az igazi hülye turista vagyok, aki minden lényegtelen dolog mellett fényképezkedik, mindent képes bejárni, alvásigénye a nullával egyenlő, ellenben be nem áll a szája. Mondjuk, az máskor se nagyon. Bár egyszer, a hullámvasúton... de ez egy másik történet.
Amúgy ez a jó szokásom onnan eredeztethető, hogy amikor Velencében voltam, nem volt nálam fényképezőgép, így kis családom azóta sem hiszi el, hogy én valójában jártam ott. (Mintha muránói kristályt bármelyik pesti aluljáróban lehetne venni.) Mondjuk videókamera volt nálunk, de azt a srácok kezelték, és inkább jobb, ha nem látják a vérrokonok soha. Nem mintha vészes lenne, csak na... jobb ez így! :)

Szóval Nalini után mámoros bódulatban bevett bennünket a fene a Mekibe, mert bár én szívesen kipróbáltam volna az osztrák konyha remekeit, alapvetően mégis biztonsági játékos vagyok kulináris téren.
Mit ne mondjak, az osztrák Meki egy hatalmas csalódás volt, nem csak akkor, de másnap is, ugyanis oké, hogy a kínaiak frencsájzolják, és a menük fele valami wok-os izé volt, ráadásként ezek ám nem azok a kedves emberkék, akiket idehaza megszoktam.
A nő, aki bennünket kiszolgált szerintem drágábban mérte  a mosolyát, mint amennyibe a kaja került, és olyan undor látszott az arcán, hogy nem németül rendelünk, hogy komolyan elgondolkoztunk rajta, kiszedjük a pult mögül. Főleg, amikor szinte dobálta a tálcánkra a rendelést. Piszok nagy szerencséje volt, hogy a dedikálás után épp semmivel nem lehetett kihozni a sodromból, mert lehet, hogy egyéb esetben hajlandó lettem volna némi közfeltűnést kelteni.
Egyébként próbáltatok már zsíros kézzel, folt ejtése nélkül kinyitni egy könyvet? Én mondom nektek, hogy az egy külön művészet. :)
Amúgy az energiáinkat pár osztrák kissrác tuningolta még, akik a szemközt lévő épületből nagy bőszen integettek, míg mi az evés, és az aláírásokban való gyönyörködés között egyensúlyoztunk. Nagyon kis cukik voltak. A kínai meg mehet a levesbe!

Vacsora után aztán már nem nézelődtünk, (Stephansdomot letudtuk a dedikálás előtt) mert eléggé este volt, Lupi meg ugyebár dolgozott még indulás előtt, így visszametróztunk a szálláshoz.
A szállás valami fantasztikus volt. Persze kínai ott is kismillió, de a hely maga nagyon is korrekt volt.
Rá is vetettem magam a minibárra, mert bár szégyen-nem szégyen, én még ilyen kis pöpec minibárt nem láttam közelről. Sose értettem, hogy lehet berúgni olyan nagyon a filmekben attól a pár kis italtól, de miután tanulmányoztam (és csak tanulmányoztam!!!) a felhozatalt, rájöttem. Hiába a kis kiszerelés, aki annyi mindent összeiszik, számíthat némi hangoutra. Volt ott minden. (Na jó, Uniqum nem, de azon kívül...)

Mire véget ért a szoba felderítése, és az út porát is lemostam magamról Lupi már álomba is merült, ami nem csak a fentebb említett okok miatt érthető, hanem azért is, mert a Hableányok kíméljeneket olvasta, ami - saját tapasztalatból tudom - rendesen kiveszi az ember erejét. Aggódtam is, hogy éjjel rémeket fog álmodni, de szerencsére nyugodt éjszakánk volt, még úgy is, hogy az osztrák Csillag születik folyamatos ismétlésére aludtam el. Sose fogom megérteni, hogy mi a jó abban, hogy 6 évesek is szerepelhetnek, de legalább nem jódlizott senki.

Másnap aztán megint sikerült összezavarnom a fejeket, (nagyon nem vagyok jó a helyes időpontok megjegyzésében!) és már egészen azt hittük, hogy átaludtuk a reggelit. Szerencsére kiderült, hogy rám nem szabad hallgatni olyan ügyben, hogy ez vagy az mikor kezdődik, vagy éppen meddig tart. Kaptunk reggelit, összekaptuk magunkat, és ártatlan, ám annál kitartóbb szempilla rebegtetésem után nyakunkba vettük a várost. Mondjuk ügyemnek sokat segített, hogy a táskáinkat be tudtuk rakni a Westbanhoff csomagmegőrzőjébe, mert azt még én is elismerem, hogy nem túl nagy buli egy fél könyvtárral a vállunkon turistásat játszani.
Időnk mondjuk annyira nem sok volt, így szűrni kellett a látnivalókat rendesen. Úgyhogy naná, hogy Schönbrunn mellett döntöttük. Hová máshová is lenne kötelező ellátogatni két Sissy-rajongónak, ha nem a palotába?
Illetve a kertbe, mert az épületre nem lett volna elég időnk, ez teljesen bizonyos, tekintve, hogy azt se tudtuk teljesen bejárni, amit elterveztünk.
Főleg, hogy miattam minden lényegtelen dolog mellett meg kellett állni fényképezkedni. Aztán találkoztunk a mókusokkal, és akkor meg Lupit nem lehetett volna megvadult konflislovakkal sem arrébb vinni. :)
Móki egyébként nagy játékos volt. Próbáltuk némi csokis Jó reggelt! segítségével rávenni, hogy pózoljon rendesen, de öreg motoros már ő a szakmában, és csak kívántatta ott magát, de rendesen pozőrködni nem volt hajlandó.
Pedig mondtam is Lupinak, hogy mekkora lenne, ha a Móki odatelepedne a lábához, egy madárka meg az ujjára szállna, míg a padon ül, én meg készíthetnék róla valami jó kis hófehérkés fotót. De sajnos, erre a National Geographic-díj várományos installációra még várnia kell a világnak.

Persze, vérbeli turistaképet így is sikerült csinálnunk, mert a Neptun-kútnál eluralkodott rajtam a dinka-gén, és mintegy megemlítettem Lupinak, hogy mi lenne, ha... megsimogatnánk fényképen a halfarkú csávó fenekét. Elárulom, hogy nem kellett kétszer kérni.
Derültünk is jó nagyokat, míg összehoztuk a képeket, ami valószínűsíthetően annyira nem lehetett megszokott dolog arrafelé, mert körülöttünk mindenki igen furcsán méregetett bennünket. Nem is értem, hogy miért, mert kábé olyan kihagyhatatlan beállításnak tűnt, mint Pisában a toronnyal poénkodni.

Mondjuk, olyan fejek voltak körülöttünk, hogy annyira nincs is min csodálkozni. Bírom, hogy a japánok még Európa szívében is képesek maszkkal védeni magukat, csak mert összekeverik a ködöt a szmoggal. És még az se volt olyan vészes. Pont túraidőhöz megfelelő volt a hőmérséklet, bár igazat adok Lupinak, hogy a képek sokkal jobban sikerültek volna, ha egy pici napsütés kísér bennünket.
De alapvetően én egy szóval sem panaszkodom, mert legalább lettek, ráadásul Lupi zokszó nélkül követett minden hülyeségben, annak ellenére, hogy rajta magassarkú volt.
Engem csak az mentett meg ettől, hogy az utazás előtti hétvégén letáncoltam a sarkát a szép bokacsizmámnak, amit indulás előtt vettem észre, és már nem volt időm semmire, csak felkapni az első, kezembe akadó surranót.

Azt azért megtanultuk, hogy legközelebb csak és kizárólag edzőcipő!

Ezt kántáltuk legalábbis, mire visszaértünk a Westbanhoffhoz. Persze, annyira nem voltunk még járó képtelenek  hogy be ne egyen a fene bennünket a Thaliába, ami úgy nagyjából a legnagyobb könyvnagyker lehet osztrákiában. Mindent megnézegettünk, megtapogattunk, fényképeztünk, mert egyszerűen mesések az ottani könyvek. Árakban nagyjából ott tartanak, mint a mi könyveink, (keménykötés!) de gondolom nem kell most külön elemeznem az átlagkeresetek alakulását a két nemzet esetében.
A borítók meg... coverwhore barátnőm arcát komolyan mondom, hogy látni kellett volna. Azt se tudta, hogy mihez kapjon. Mondjuk, engem se kellett félteni, az tény. :) (Vonatkozó képgaléria a blog FB oldalán.)
De a legszebb az egészben, hogy a kutyát nem érdekelte, hogy mi mit össze nem fangörlködünk ott. Annyira nyugis volt mindenki, hogy komolyan megfordult a fejemben, ezek szednek valami lassító-lazítót reggelente.
Kedvesek, aranyosak, mosolygósak... esküszöm, még a kutyák is illemtudóbbak, mint idehaza.
Hiányzik Bécs!

Kivéve a Meki, mert basszus, a vasútállomáson is bementünk egybe, és mit ad isten, ugyanolyan életunt  kínai perszóna szolgált ki bennünket, mint előző este. Ezeket erre képezik, vagy mi?

Ettől függetlenül bármikor visszamennék, és fogok is, mert a visszaúton megbeszéltük Lupival, hogy Bécs innentől kezdve nincs biztonságban tőlünk. (Bécs amúgy ám egyáltalán nem szebb, mint Budapest, csak jobban karban van tartva az öreglány.)
Komolyan mondom, röhej, hogy Pestről hamarabb, és szebb-tisztább körülmények között odaérek, mint Szegedről Pestre. Halkan megjegyzem, még olcsóbb is.

De nem rontom el a beszámolómat azzal, hogy kifejtem, mi mindenre lehetne költeni szerintem a "nagy családi kassza" bevételeit!
Egy élmény volt, hihetetlen és fantasztikus! És ami a legjobb az egészben, hogy egy ugyanolyan kalandorral volt szerencsém együtt utazni, mint amilyen én is vagyok.

♥ Greylupus, köszönök mindent! ♥

Európa nagyvárosai, készüljetek!
Ha tetszett a poszt, oszd meg másokkal is!

2 megjegyzés:

  1. Én is tervezem, hogy egyszer el kellene ugrani csak úgy egy napra. Pestről 3 óra alatt ott a railjet :) de ami szégyen mi a határhoz közel lakunk amúgy de eddig csak vásárolni mentünk ki Bécsbe:D

    VálaszTörlés
  2. Hahh, az tényleg szégyen! :)
    Én ezek után folyton ott lógnék a helyedben. ;)

    VálaszTörlés

Ha vinnél valamit, merthogy nem közkincs ám ez itt...

Creative Commons Licenc
Gretty Gretty szerint a világ - Egy regénylakás könyvei című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 3.0 Unported Licenc alatt van.
DMCA.com .

Ha üzennél...

Név

E-mail *

Üzenet *

Vendégszerepléseim a Klubrádió (95,3) Bemutatópéldány című műsorában, ahol Tímár Ágnessel beszélgetünk könyvekről.
.
 
Support : Creating Website | J. | Mas
Proudly powered by Blogger
Copyright © 2010-2013 Egy regénylakás könyvei - All Rights Reserved