A nagy Kate Van Dyke: Tűzmadár sorozat értékelés - Egy regénylakás könyvei A nagy Kate Van Dyke: Tűzmadár sorozat értékelés - Egy regénylakás könyvei
Friss posztok:
Főoldal » , , , , » A nagy Kate Van Dyke: Tűzmadár sorozat értékelés

A nagy Kate Van Dyke: Tűzmadár sorozat értékelés

Írta: Gretty | 2012. december 11., kedd | 16:18

Párosban még sosem értékeltem könyvet, de a Tűzmadár duológia szinte megkívánja, hogy egyszerre írjak a könyvekről.

Az utóbbi időben mielőtt belekezdek egy történetbe szándékosan kerülöm a róla szóló cikkeket, hogy még véletlenül se befolyásoljon egy-egy nézőpont. Kate Van Dyke könyveinél meg kifejezetten szlalomoztam, hisz annyi helyen méltatták, hogy már csak azért se voltam hajlandó még az írónőről se informálódni előtte.

Így kritikám csak és kizárólag az olvasásélmény lenyomata, annak ellenére, hogy a második rész befejezése után az Álomgyár Kiadó oldalán azért csak elolvastam a pár soros szerzői ismertetőt.

A szerelmi szál Kate Van Dyke könyveiben egyfajta körítésként mindig megjelenik, de a fő hangsúlyt a krimire helyezi.
Bár korábbi két könyvét nem olvastam, de a Tűzmadár esetében ezt a kijelentést nagyon gyorsan helyre kellene tenni.
Kívülről nézve James Sinclair szállodalánc
tulajdonos családjának életét siker,
luxus és fényűzés kíséri. Az ötcsillagos
színfalak mögött azonban családi viszályok,
irigység, rejtélyes halálesetek és titkos
viszonyok bújnak meg. James ikerfiai
Ron és Dean mindenben különböznek.
Dean, a világtól elvonult művész,
Ron pedig apja nyomdokaiban járva
a Sinclair Star szállodalánc alelnöke.
Apjuk, a kíméletlen üzletember, vaskézzel
akarja irányítani gyermekei életét.
Ron, feleségét és kisfiát egy repülőgép
szerencsétlenségben veszti el,
ikertestvérét tisztázatlan körülmények
között meggyilkolják. A szálak Ronhoz
vezetnek, de valóban képes lenne megölni
saját fivérét? A férfi önpusztító életbe
menekül. Viszonya lesz egy tinédzserkorú
szobalánnyal. Egy éjszakás kalandjuk közös
sorssá alakul, amit mintha valaki
a háttérből irányítana…
Adott Ron Sinclair, milliárdos szállodalánc-örökös aranyifjú (nevezzük csak José Louis Manuel Alfredo-nak), akinek van egy db ikertestvére, egy fő apja, egy feleség, egy gyerek, 3 dannyi karate tudása, sok-sok pénze, meg esze nem sok.
Az ikertesó, Dean sajnálatos módon egy szerencsétlen genetikai sérülés következtében törpe növésűre sikeredett, ezért a papa elrejtette a világ elől, Ronra (oh pardon, José Louis Manuel Alfredora) hárult a feladat, hogy nyilvános helyeken eljátssza fivérét.
Ebből már lehet következtetni, hogy a kedves édesapa egy érzéketlen barom, amit tovább bizonyít, hogy érdekházasságra kényszerítette szebbik fiát egy üzlettársa lányával.

Többek között ezért, az atyai bosszantásért és egy jövőbeli sikeres válás érdekében a látszat házaspár azt a hobbit találta ki, hogy Ron (José Louis Manuel Alfredo) nyilvánosan csalja feleségét, Merry-t (legyen mondjuk Esperanza).

Persze ez nem is igaz, mert hát ő tulajdonképpen egy érző lelkű, szenvedő fiúcska, aki csak egyetlen nővel csalta a legjobb barátját (ő ugyebár a látszatfeleség lenne!) és a végletekig rajong beteg testvéréért.
Olyannyira a legjobbat akarja neki, hogy 30. születésnapjukon ráveszi Deant (kifogytam a latin eredetű férfi nevekből, marad Dean), hogy vállalja fel önmagát, és a remeteéletből lépjen ki a nyilvánosság elé.
Ja, mert Dean festőművész, nem mellesleg meg informatikus zseni.

A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor tesómnak felolvastam az első fél oldalt, ő meg kiakadt a "lehengerlően jóképű" jelzőn, mondván hogy lehet ilyen klisésen indítani valamit amikor a Dean tiszteletére rendezett fogadáson Ron (José Louis Manuel Alfredo) éltes életvitelt folytató barátnője némi jelenetet rendez. (Senki meg nem kérdezze, hogy miért, gondolom, csak brahiból.)

Aztán meghal. Mármint Kitty (ő a szerető). Aztán meghal Dean. Aztán a feleség, meg a kényszerből összehozott látszatgyerek. Aztán még egy szobalány, meg az érzéketlen apa titkára. Meg még egy szobalány, de nyugi, ő már másik szálloda alkalmazottja volt. Aztán még meghalnak páran, de arról már nem írnak a fülszövegek, én meg nem akarom lelőni a poénokat.

Kérdés: hány éves a kapitány? Ki a gyilkos?

Nem kérdés, hogy a két könyv külön-külön is, meg egyben is roppant pergő és eseménydús, még úgy is, hogy négy évet ölel fel a történet, no de hogy izgalomban tartott, azzal sajnos már nem gyanúsíthatom meg.

A fülszöveg erősen próbálta a főszereplőre terelni a gyanút, de azt gondolom meg sem kell említenem, hogy ez mennyire nagyon átlátszó, innen-onnan előkerülő műbizonyítékok nélkül is. Az igazi gyilkost meg valahol a nyolcvanadik oldal környékén már kitaláltam, maximum a tett elkövetésének módja tartott volna izgalomban. De mivel az egész nyitja a számítástechnikai magyarázatban rejlett, amivel kapcsolatban alig jött információ, így hamar érdektelenségbe fulladt nálam ez is.

Gondoltam, akkor majd az érzelmek, mert hát itt rögtön estek szerelembe 17 éves kamaszlányok, tagadták gerjedelmüket "lehengerlően jóképű" playboyok, voltak igaz barátai és hű testvérei egymásnak a szereplők...
Csak épp eszméletlen hiteltelen volt az egész. A fenti állítás is hiteltelen, mert igenis a krimit inkább éreztem mellékszálnak, mint a nagy lamúrt, meg maga a szerelmi egymásra találás is olyan szinten volt nevetséges, hogy a YA könyvek szerzői, ha kifogynak a kínzó szerelmi háromszög ötletekből, nyugodtan mehetnek Kate Van Dyke-hoz további ötletekért.

Hagyjuk, hogy Ron (José Louis Manuel Alfredo) és Peggy (Lucecita Esperanza Juanita) "szerelme" egyszerre súrolta a pedofíliát, a vérfertőzést, de még a jó ízlés határát is, sokkal inkább égbe kiáltó, hogy olyan szinten nem engedett a könyv azonosulni a tetteikkel, hogy már én éreztem rosszul magam miatta.

A lány szerelmes, de azért gyilkosnak tartja a férfit. Retteg tőle, de beköltözik a lakásába, és még a terhelő bizonyítékot is inkább elrejti.
A pasi rá van kattanva a csajra, mégis elsőre elhiszi az apja hazugságait. És még ő az üzleti élet Ragadozója? Pff, na kérem, ennyire nem lehet idióta az, aki állítólag olyan sikeres az üzleti életben!
Na de a kedvencem, hogy miután a feleségével közösen "feszültséglevezettek", még a nő, aki szült Ronnak egy gyereket is, maga magyarázza meg, hogy semmit se érez, és bátran próbálkozzon a gyámleányánál.
Sokféle kényszerűségből, vagy női hülyeségből kialakult önsorsrontó önmegalázást láttam nőtől, néhányat magam is kipróbáltam alkalmanként, de az, ahogyan itt Merry be lett állítva józan gondolkodású, kedves legjobb barátnak... már elnézést, de ilyen a világon nincs. Még akkor se létezik, hogy nő ennyire érzéketlenül hűvösen racionális legyen, ha egy meleg pasihoz megy hozzá.

De ha alaposan belegondolok, meg se lepődöm, hiszen mindenki, de tényleg kivétel nélkül MINDENKI irreálisan viselkedett. Egy ember kap ez alól felmentést, de neki meg a végére lett papírja arról, hogy nem normális.

Amint feltűnt egy bizonyíték, ezek elnéztek mellette, eltüntették, nem vettek róla tudomást, vagy bemagyarázták maguknak, hogy nem fontos.
Amint feltűnt egy tanú, ezek nem vettek róla tudomást, átnéztek rajta, nem hívták vissza, hülyének nézték.

A Tűzmadár sorozat első kötetéből, a 
Vérzivatarból megismert Sinclair család
 megpróbáltatásai tovább folytatódnak.
 Csillogó és fényűző életük újabb és még
 sötétebb titkai kerülnek napvilágra. 
Céljaik érdekében a morál és az etika
 szabályait felrúgják. Megmutatják 
igazi arcukat, mialatt cselekedeteiket 
nem hétköznapi logika, hanem bosszú és 
hatalomvágy irányítja. A régi családi 
titkok fájdalmas sebeket tépnek fel.
 A Sinclair dinasztia legidősebb sarjától,
 Rontól a sors szinte mindent elvesz,
 magánéletét kétes szerelmi viszonyok
 kísérik, többszörös gyilkossággal vádolják.
 Talán nem alaptalanul…
Ha az egyik mondott a másiknak valami kedveset, meg se hallották, ha meg belehazudtak a szemükbe Figyelj, most hazudok épp neked! neonreklámmal a kezükben, olyan szó nélkül bekajálták, hogy a falat kapartam az idegtől.

De persze itt mindenki jó barát, rokon, szerelmes ifjú volt. Teljesen egyértelmű, hogy ilyenkor az egymásra figyelés, bizalom, odafigyelés és úgy eleve minden hasonló cselekedet nem alkalmazható.

Akár a zsaruk, akár a gyanúsítottak, akár egyéb szereplők tűntek fel, mindenkinek legalább egyszer volt egy röhejesen mellékalibrált megnyilvánulása. A szereplők folyton kiestek a karakterükből... illetve nem mindenki, mert hát volt, akinél fel se volt építve rendesen az ilyesmi.

Ráadásul a viszonylag egyenletes stílust az írónő roppant egyenletlenül igyekezett megtörni. Szinte mindig oda nem illő káromkodással borzolta a kedélyeimet, melyben nem a káromkodás ténye volt zavaró, hanem, hogy annak ott és akkor nem sok helye és értelme volt. Néha be lett dobva némi humor (az mondjuk jó volt, nyugodtan lehetett volna a káromkodás helyett alkalmazni ezt a technikát), esetleg indokolatlanul alkalmazott leírás.

És persze az állandó kavarás, ami annak ellenére egy kis élvezetet csempészett a történetbe, hogy úgy éreztem, én tulajdonképpen egy brazil szappanopera sorozatot olvasok.
Volt itt gyilkosság, szerelem, ármány, betegség, kutya, szerető, pénz, hatalom, csillogás, egyszerű vidéki élet... csak az amnézia hiányzott.

Mégis, a történet kuszasága épp nem volt rossz, de nem is volt jó. Amolyan tipikus középszer.
Viszont a karakterek tettei és megnyilvánulásai... röhejesen együgyűek voltak. Az mondjuk Kate Van Dyke mellett szól, hogy legalább ez egységes volt, hisz mindenki egyformán irreálisan cselekedett.

És azt se mondom, hogy megbántam volna, hogy olvastam, mert kell ilyen is. A krimi ponyvák szép példányai a Tűzmadár kötetek, de egyszeri olvasás épp elég belőlük. Sőt, azt mondom, a magyar filmgyártás ezzel a 4653 részesre nyújtott sztorival még a brazil-mexikói szappanbizniszbe is betörhetne, mert fordulatok szempontjából lazán van benne annyi nafta.

A könyveket köszönöm az Álomgyár Kiadónak!

Értékelés: 

Ha tetszett a poszt, oszd meg másokkal is!

5 megjegyzés:

  1. annyira jó ez a poszt, hogy csak na.
    igazából hogy tudtad elolvasni? :D

    VálaszTörlés
  2. Viccelsz? Sunny-n és Julianne Wardon edződtem.
    Egyébként a pörgés miatt könnyű volt sodródni, a következetlen megnyilvánulásokat meg egy idő után már gyűjtöttem. :)
    Te olvastad? (Mindjárt kutakodok is nálad.)

    VálaszTörlés
  3. nem olvastam, de teli vagyok jobbnál jobb könyvekkel, úgyhogy gyanítom, nem is fogom.:D
    már ott tartok, hogy sajnálom az időt az olyan könyvekre, amik nem ütik meg a mércét.
    viszont Sunny tervben van. az jobb, ugye?:D

    VálaszTörlés
  4. Nima: Hát peeersze..., hogy nem hagyom ki azt a lehetőséget, hogy azt mondjam, hogy jobb, ha már nem olvastad az értékelésemet róla... :P és hagyom, hogy végig olvasd, még akkor is, ha utána pontosan tudom, hogy sosem szabad a szemed elé kerülnöm. :D

    VálaszTörlés
  5. :DD
    namost akkor én elolvasom az értékelésed róla.
    (pedig csak olvasás után olvasok véleményeket, de akkor csak a kedvedért kivételt teszek.:D)

    VálaszTörlés

Ha vinnél valamit, merthogy nem közkincs ám ez itt...

Creative Commons Licenc
Gretty Gretty szerint a világ - Egy regénylakás könyvei című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 3.0 Unported Licenc alatt van.
DMCA.com .

Ha üzennél...

Név

E-mail *

Üzenet *

Vendégszerepléseim a Klubrádió (95,3) Bemutatópéldány című műsorában, ahol Tímár Ágnessel beszélgetünk könyvekről.
.
 
Support : Creating Website | J. | Mas
Proudly powered by Blogger
Copyright © 2010-2013 Egy regénylakás könyvei - All Rights Reserved