John Scalzi: Szellemhadtest - Egy regénylakás könyvei John Scalzi: Szellemhadtest - Egy regénylakás könyvei
Friss posztok:
Főoldal » , , , , , » John Scalzi: Szellemhadtest

John Scalzi: Szellemhadtest

Írta: Gretty | 2013. március 18., hétfő | 15:16

Vacsora után Jared kitelepedett a körlet lépcsőjére.Miután elolvasta a vonatkozó segédletet az AgyGépéből (és lezárta a megosztó funkciót, megelőzendő a délutáni kellemetlenséget okozó akaratlan adatdömpinget), bejelentkezett a Főnix nyilvános adathálójába, és beszerzett egy másolat Mary Wollstonecraft Shelley művéből, a Frankeinstein, avagy a modern Prométheuszból. Harmadik, javított kiadás, 1831.
Nyolc perc alatt végzett az olvasással.
Fülszöveg:
Az emberiséget soha nem látott veszély fenyegeti, űrbéli gyarmatai ellen három intelligens faj szövetkezik. Három faj és egyetlen ember. Az emberiség egyetlen reménye az, hogy az áruló tudós a dezertálása során hátrahagyta az elméjéről készült biztonsági másolatot. De senki nem tudja, hogyan lehetne azt felhasználni. A Gyarmati Véderő Szellemhadteste soha nem az erkölcsi aggályairól volt híres, így megpróbálja egy klónkatonájába ültetni a lemásolt lelket… elvégre a háborút nekik kell megakadályozni, és ezért a célért mindenre hajlandóak.

Zenei aláfestés indítása (Two Steps From Hell - The Ghost Brigades):




Amikor befejeztem a könyvet (nem nyolc perc alatt, de már beszerzésen egy AgyGép), s mielőtt még elkezdtem volna írni róla, két dolgot tettem meg gyors. Először is ellenőriztem, hogy jól emlékszem-e, hogy további két része van a sorozatnak. Örömmel vettem tudomásul, hogy nem, mert három, plusz a kiegészítő novellák, és állítólag Scalzinak esze ágában sincs leállni, amíg van benne elég ötlet, és sikeresek a könyvek. Másrészt, írtam egy levelet az Agavénak, melyben igyekeztem finom nyomást gyakorolni rájuk, a mielőbbi folytatások érdekében. :)

Pedig hát amilyen szkeptikus voltam az elején…
A Vének háborúja nagyon tetszett, de magamban valahol ezt úgy értékeltem, hogy eseti dolog lehet, köszönhetően annak, hogy nem egy technológiai blablával agyonzsúfolt, ellenben fanyar humorral rendesen megspékelt sztori, aminek a Szellemhadtest, tekintve, hogy nem is a szokásos értelemben vett folytatás, úgyse tud megfelelni.
Mondjuk, annak a képnek nem is tudott, mégis imádtam!

A Vének háborújában megismerkedhettünk Scalzi univerzumával, a Gyarmati Véderővel, és azon belül is a katonai állománnyal John Perry történetén keresztül. Scalzi akkor lényegre törően, mégis árnyaltan és élvezetesen írt a világáról, és most sincs ez másképp, de köszönhetően annak, hogy nem a GYV katonák, vagy Perry nézőpontját vittük tovább, hanem ezúttal a Különlegesek mellé szegődünk, igen sokat jelentett a világ még alaposabb kibontásának szempontjából, ráadásul ugyanúgy, mint korábban, ezúttal is tömören, felesleges szócséplés nélkül. Talán egy csöppet kevesebb humorral, ám egy árnyalattal több filozófiával.
A Gyarmati Véderő folyamatosan gyártja a testeket. Módosított szupertesteket kapnak az újoncaink, a leszerelés után pedig egy új, normális testet, amit az eredeti DNS-ükből klónozunk. Kérdés: vannak-e jogai a testeknek, mielőtt tudatot plántálunk beléjük? Minden alkalommal, amikor tudatot töltünk át, egy test hátramarad, egy test, aminek tudata szokott lenni. Azoknak a testeknek vajon vannak-e jogai? Ha igen, kurva nagy bajban vagyunk, mert piszok gyorsan eltakarítjuk őket.
A két regény önállóan is olvasható, lezárt, kerek egészet alkotnak külön-külön is, mindenféle kínzó függővég nélkül, mégis felkeltve a vágyat úgy magával a világával és a lendületével arra, hogy még többet akarjunk belőle. Sőt, Scalzi magabiztos, és felteszem teljesen tudatos írói technikájának köszönhetően akár fordított sorrendben olvasva is teljesen élvezhető mindkét sztori. Viszont én publikálás szerint olvastam őket, így nehezen tudom kordában tartani a visszautalásaimat.

A Szellemhadtest a koralli csata után veszi fel a fonalat. A történet megértése szempontjából nem szorulunk rá, hogy belőjük az időt, vagy az előzményeket (Scalzi segít képbe kerülni), ám a végén kimondják, hogy pár évvel utána, amikor is 3 faj, a rraey, az enesha és az obin szövetkezik a GYV ellen, akiket ráadásul egy áruló, Charles Boutin segít.
A Különlegesek ezért, élükön Jane Sagannal (John Perry halott feleségének DNS-éből klónozott szerelme) egy rraey tudós begyűjtésén fáradoznak, miközben a GYV igyekszik mindent kideríteni Boutin motivációiról, szándékairól, no és persze nem utolsósorban a kiszivárogtatott információ mértékéről.
Senki nem figyelt föl a sziklára.
Ami természetesen nem egyszerű, mert Boutin egyrészt már nincs emberi fennhatóság alatt, lévén az obinokhoz szökött, másrészt az egyik legzseniálisabb tudós, aki mint kiderült, elég sok titkos, nem engedélyezett kísérletet is folytatott. Többek között klónozással, tudatáttöltéssel, meg egyebekkel ütötte el az időt, míg várta ördögi tervének mozgásba lendülését.
Viszont elkövette azt a hibát, hogy a saját tudatáról mentést készített, amit óvatlanul elfelejtett megsemmisíteni, ezért a GYV úgy dönt, hogy egy frissen elkészített Különlegesbe ültetik a tudatot, hátha fény derül az ellenség szándékaira.
Az átvitel persze nem jár abszolút sikerrel, így Jared Dirac néven egy teljesen új tudat kezd szolgálni a Különlegeseknél, akiben talán időzített bombaként ott rejtőzik Boutin személyisége. Közben az élet nem áll meg, a szakaszok különböző bevetésekre indulnak, igyekeznek megakadályozni a készülő háborút, Jared pedig éli a Szellemhadtest mindennapi életét: tapasztal, harcol, tanul… önálló identitássá válik
Míg nem egy nap, elkezdenek felszínre törni az áttöltött tudat emlékei, és a kérdés onnantól az, hogy ugyanúgy árulóvá válik-e a szuperkatona is, megpecsételve ezzel az emberiség sorsát.
… bármit is találsz, egy dolgot ne felejts el soha. A nap végén te Jared Dirac vagy, senki más. Lényegtelen, hogyan csináltak, vagy hogy mi és miért történik.

Bár szeretem a sci-fit, eddig nem igazán értettem a lényegét, és jobbára csak a filmművészet látványos megoldásai nyűgöztek le, most úgy érzem, elkezdtem ráérezni az esszenciájára a dolognak.
Már az első részben is feltettünk morális, filozófiai, sőt teológiai kérdéseket is, ám jobbára maradtunk a felszínen, ami számomra kellően kényelmes is volt. Itt viszont már sokkal gondolatébresztőbb kérdésekkel találjuk szembe magunkat. Az éntudat, az ego meghatározása, a szabad akarat mibenléte… sok-sok kérdés, ami feltűnik a regényben, a legkevésbé sem szájbarágós, vagy nyomasztó módon, hanem pont annyira, hogy a szórakoztatás mellett egy magasabb szinten is lefoglalja a gondolatainkat.

A sci-fi műfaj, mint olyan, persze egyébként sem csak és kizárólag arról szól, hogy látványos űrcsatákban, idegen lényeket – kiknek leírását néha alig tudom magam elé képzelni –, lődözzünk, hanem sokkal inkább arról is, hogy egy (vagy több) tudományos Mi lenne, ha…-kérdést feldobunk, és eljátszadozunk a témával.
Etikus-e halott emberek DNS-éből klónozni? Egyáltalán meddig lehet embernek tekinteni a génmanipulált klónokat? Mi a fontosabb: a tudat, az emlékek vagy a tapasztalás?... Rengeteg érdekes kérdés, melynek lényege mindig ugyanaz: Mitől ember az ember? Mi az Élet értelme?

Ezek így most nagyon patetikusnak, és talán nehezen emészthetőnek hangoznak, s nyilván kiemelve a kérdéseket azok is, ám Scalzi nagyon szépen szövi bele ezeket a szálakat a könyvébe, nem tolakodik, nem mutat irányt, egyszerűen csak mesél, ám azt nagyon izgalmasan, és kifejezetten érzelmesen. (Én legalábbis elpityeredtem a vége felé.)
Eszméletlenül jól tudja keverni az arányokat az akció, a technikai leírások, a karakterek ábrázolása és az érzelmi motivációk megfestése között. Sőt, ebben kifejezetten jó, mert nyilván vannak nála jegyzettebb sci-fi írók, akiknél nagyobb és látványosabb csaták zajlanak, több és mélyebb morális kérdést feszegetnek, vagy épp látványosabban fókuszálnak az érzelmi hatásokra, mégis, Scalzi ezt úgy teszi, hogy megmarad 300 oldalon belül, és mégis minden a helyén van, nincs hiányérzet. Az ember csak elkezdi a könyvet, hogy akkor egy-két fejezet, aztán megy a dolgára, és azt veszi észre, hogy a csak még egy kicsit-miatt már a kétharmadánál jár a sztorinak, és esze ágában sincs olyan triviális dolog miatt félbehagyni, mint például az evés. Különben is, az emberek túl sokat gondolnak az evésre. :)


Míg az első részt azért kedveltem jobbára, mert a szarkasztikus humor mellett az ”új” élet megélése nagyon könnyen alkalmas az azonosulásra, itt már nem igazán volt kapcsolódási pont a szereplőkkel. Nem teremt a sztori olyan felállást, ami miatt bárkivel lehetne azonosulni, így adva van a lehetőség, hogy szubjektív önbeleélés nélkül, külső szemlélőként építhessük fel a karakterek iránt a szimpátiánkat vagy épp ellenérzésüket. És ez ki is használja Scalzi rendesen.

Dirac fergeteges, s bár sokszor látjuk megítélve más szereplők által, egyszerűen annyira kidolgozott és összetett, hogy egy percig nem vezet tévútra más nézete vele kapcsolatban. Hasonlóképp értékeltem Boutint, aki az ügyeletes rosszfiú, mégsem lehet ennyire élesen behatárolni, hiszen a tetteinek mozgatórugói bárkit elbizonytalanítanának. És ahogy haladunk lefelé a szereplők listáján, mindenki kap maga köré egy bizonyos mértékű kidolgozottságot, olyan arányban, amennyire fontos szerepet tölt be a történetben. Nem többet, nem kevesebbet, és nagyon tetszik ez a módszer. Nem kell a legutolsó apró szereplőig mélyrehatóan ismernünk mindenkit, mégis alapvetően elválik mindenki a másiktól, s még tart a szerepe, addig nem érzem, hogy férckarakter, kötelező helykitöltő elem lenne.

Talán Jane Sagan az egyedüli, akinél hiányzott valami. Párosban főszereplői a könyvnek Jareddel, mégis ezerszer erősebb Dirac karaktere, pedig Jane-ből már kaptunk egy keveset az előző könyvben is. Valahogy ő belezöldült a tucatkülönleges létbe azzal, hogy sokkal jellegzetesebb figurák vették körül. Akik persze itt is hullottak rendesen.

Scalzi ezúttal sem finomkodott, ha húzni kellett a gárdából, bár persze miért is tenné, hisz háborúban állunk, ott meg általában fogynak az emberek. Ez már az első részben is adott egy dinamikát a könyvnek, és itt sem engedte, hogy belelaposodjunk valami idealizált kis szösszenetbe, ahol csak illemből köszönünk el szereplőktől.
Markánsabb lett ez a rész, még a humor is, és nem biztos, hogy tudnék választani, hogy melyik volt a jobb sztori. Mindkét résznek megvolt az előnye, ellenben semmi hátránya, az egyik kicsit szarkasztikusabb, a másik kicsit filozofikusabb, úgyhogy alig várom a következő részt, hogy kideríthessem, merre dirigálja tovább a történéseket az író. Mert hát jó hely ez az univerzum, s bár néhol talán kegyetlen, azért szívesen töltöm benne az időmet. Akár még azt is ki merem jelenteni, hogy halálom után nyugodtan klónozzanak belőlem szuperkatonát. ;)
A második nap kora estéjén Andrea Gell-Mann megismertette a szakasszal a profanitás eszméjét, amely információt már az ebédnél felszedett, de csak a vacsora előtt osztott meg. Ezért aztán a vacsoránál a 8. szakasz tagjai lelkesen rikkantották egymásnak, hogy „kúrd már ide azt a kibaszott sót, baromarc”, ameddig Brahe rájuk nem szólt, hogy „le lehet állni a kibaszott káromkodással, faszszopók, mert kurva gyorsan lesz kurvára unalmas”. Az általános vélekedés igazat adott Brahe-nak, egészen addig, ameddig Gell-Mann meg nem tanította a szakaszt arabul káromkodni.
Az meg, hogy a kiképzés során Scalzi teleszórta irodalmi utalással a könyvet, arra volt jó, hogy még a Szellemhadtestbe igazolásom előtt olvasni akarjam mindet. :)
Íme a lista:

Szerző: John Scalzi
Sorozat: Old Man's War Universe #2
Eredeti cím: The Ghost Brigades
Oldalszám: 290
Kiadó: Agave
Megjelenés: 2013
A Book Depository ingyen szállít házhoz!

Értékelés:



Beleolvasó

Ha tetszett a poszt, oszd meg másokkal is!

0 megjegyzés:

Ne tartsd magadban...

Mondd el bátran a véleményed!

Ha vinnél valamit, merthogy nem közkincs ám ez itt...

Creative Commons Licenc
Gretty Gretty szerint a világ - Egy regénylakás könyvei című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 3.0 Unported Licenc alatt van.
DMCA.com .

Ha üzennél...

Név

E-mail *

Üzenet *

Vendégszerepléseim a Klubrádió (95,3) Bemutatópéldány című műsorában, ahol Tímár Ágnessel beszélgetünk könyvekről.
.
 
Support : Creating Website | J. | Mas
Proudly powered by Blogger
Copyright © 2010-2013 Egy regénylakás könyvei - All Rights Reserved