Chris Howard: Gyökértelen - Egy regénylakás könyvei Chris Howard: Gyökértelen - Egy regénylakás könyvei
Friss posztok:
Főoldal » , , , , , , » Chris Howard: Gyökértelen

Chris Howard: Gyökértelen

Írta: Gretty | 2013. április 12., péntek | 11:56

– Te a mennyországról beszélsz, csávókám! Mi pedig a pokolba tartunk.
– Nem tudom – vontam vállat. – Lehet, hogy a kettő egy és ugyanaz.
Fülszöveg:
A 17 éves Banyan fákat épít: elszórt fémhulladékokból erdőket kreál a gazdag ügyfeleknek, akik a pusztulás látható nyomai elől szeretnének menekülni. Bár maga Banyan még sosem látott igazi fát – hisz azok már egy évszázada kihaltak −, apjától még az eltűnése előtt sokat hallott a Régi Világról. Minden megváltozik, amikor Banyan megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. A fiú elindul a pusztuláson keresztül, ahonnan nem sokan térnek vissza. Akik megmenekülnek a kalózoktól és fosztogatóktól, azokra ott várnak a sáskák… akik most már emberhúson élnek. De nem Banyan az egyedüli, aki a fákat keresi, az idő pedig egyre fogy. A bizonytalanságok közepette a fiú kénytelen szövetségre lépni Alphával, a vonzó, de veszélyes kalózzal, akinek szintén megvannak a saját tervei. Miközben pedig a talán csupán a legendákban létező ígéret földje felé tartanak, Banyan megdöbbentő dolgokat tud meg a családjáról, a múltjáról és arról, mire képesek az emberek, hogy visszahozzák a fákat.
Hol is kezdjem... Egy ajánlóban már kifejtettem, hogy miért érdekelt nagyon a könyv, mely ugyebár disztópia, s mint olyan, nálam mindig különösen kedves, és kezdek rájönni, hogy ez csak tovább fokozódik, ha férfi az író.
Chris Howard könyve valami egészen különleges élmény, s bár nem vagyok vele maradéktalanul elégedett, a Gyökértelen az egyik legérdekesebb könyv a műfajban, amit volt szerencsém olvasni.
Nem is feltétlen nevezném disztópiának az első részt, jobbára inkább poszt-apokaliptikus regény, hiszen Howard, a műfajra oly jellemző rendszer megdöntést igen sokáig nem feszegeti, sokkal jobban hangsúlyos a főszereplő, Banyan, és a mellé szegődő társak útja.

A 16 éves Banyan fákat épít egy olyan világban, ahol már vagy 200 éve nem nőnek valódi fák, mert azok egy ember által előidézett természeti katasztrófa után kihaltak. Ennek megfelelően a Sötétség 20 éve alatt szinte teljesen kipusztult a földi flóra és fauna, még a Hold pályája is változott, csak három lény maradt a bolygón: génmanipulált kukorica, mutáns sáskák (fura, hogy nem csótányok, hiszen mindenki rájuk fogadna, de legalább ettől is csak különlegesebb a könyv) és az ember.
Olyan világban tengődnek, ahol nincs más, csak globális felmelegedés, szmog, por, fém és műanyag,  szóval semmi lebomló, hiszen ha nincs fotoszintetizáló növényzet, nincs, ami ökológiai egyensúlyban tartsa a bolygót.
Már az is csoda, hogy az emberiség túlélt, de köszönhetően a GenTech "áldásos" munkájának, génkezelt kukorica még terem, s abból még lehet élelmet és üzemanyagot előállítani. Persze erre válaszként a természet extra ellenálló sáskákat "alkotott" (nos, vagy a természet, vagy a GenTech... majd még kiderülhet később, hogy volt a sáskáknak emberi hátszelük), akik a kukoricához nem férnek hozzá, így ráálltak a húsevésre, azaz embert esznek, hogy még annyira se legyen egyszerű az élet, hogy csak a tüdőbaj változatos formáival  és a mély szegénységgel, éhezéssel kelljen megküzdeni.
Szóval ebben a világban él Banyan, és építi a fákat, amik ugyebár nem feltétlenül természetes anyagból készülnek, hanem abból, ami maradt: fémből, műanyagból, üvegből... S hogy miért? Mert ez is csak egy szakma, amit a fák, erdők látványára vágyó, még gazdagként is sanyarú életüket tengető emberek kérnek, hogy megtörjék környezetük kínzó egyhangúságát. És úgy eleve, a fa egy szimbólum, nem csak számunkra, olvasók számára, de a regény szereplőinek is. Egy szép új világ... illetve hát, egy szebb, régi világ szimbóluma.
Banyan pedig az egyik legjobb a faépítésben, tudományát apjától leste el, aki a történet indulása előtt egy évvel emberrablók áldozata lett, s a fiú azóta tengődik napról-napra. Csakhogy a legutóbbi munkája során olyan ismeretségeket köt, és olyan titokra derül fény, melyre álmában nem számított volna, s fokozottan megindul a harc a túlélésért, és azon kevés eszméért, ami még megmaradt az emberiség számára... illetve néhány ember számára.


Amiben egész kivételes Howard, és a Gyökértelen, az a kegyetlen, reménytelen világ megfestése, illetve az a nagyon egyedi hang, ami jellemző a regényre. Végre! Az oly ritka férfi nézőpontú könyvek sorát erősíti ez is, s mint olyan, igazán üdének hat. A szerelmi szál árnyalatnyi, mégis srácosan bájos, az emberi kapcsolatok sokszínűsége pedig igazán tetszett. A szereplők beszédstílusában semmi nyoma modorosságnak, szívesebben építkezik Howard a szlengből, mely igazán passzol a könyv hangulatához.
Természetesen az elején szokni kell ezt, ha valaki csak a széplelkű young-adulthoz szokott, de igen hamar bele lehet jönni, és onnantól már kifejezetten hálás az ember azért, hogy nem üti agyon a kilátástalan és sötét hangulatot az író a lányos gügyögéssel, fennkölt módon megfogalmazott patetikus eszmékkel. Az mondjuk fura volt az elejétől a végéig, hogy a fordítás szinte minden igekötős igénél fordítva alkalmazta az igekötőket, de annyira nem követem figyelemmel szlenget, így felülemelkedtem a dolgon, sőt, talán még rá is erősített ez az inverzív használat a hangulatfestésre. (Pl.: beájul helyett kiájul...)

De a hangulat, és a nyelvezet mellett a szereplők is igen jól elkapottak. Banyan az, ami: egy nyomorúságos létben tengődő tinédzser, akinek az a legfontosabb, hogy meglegyen a napi fejadag, s bár apjától becsületet és a munka szeretetét látta, nem megy homlokegyenest a baljós világ farkastörvényeinek.
Szerintem az ember fogadja csak el, amit az élettől kap.
És örüljön annak, amije van.
A saját dolgával foglalkozik, egészen addig, míg meg nem csillan előtte egy halvány reménysugár, hogy talán visszacsempészhet valami szépséget az életébe, s onnantól kezdve nem fél feláldozni önmagából szinte semmit. Szinte! Mert akárhány megpróbáltatáson is megy át, belül ember marad, nem korcsosul el, bármennyire is igyekezzen megtörni őt a világa. Bár fejlődik, változik a világról alkotott képe, alapvető jellemvonásaiban nem mond ellent önmagának, marad egyszerű tinédzser, aki sokszor azt se tudja, mit kellene tennie, de azt hatalmas elánnal teszi, mégsem tetszeleg semmilyen hős képben.
Hasonlóképp a többi szereplő is a "helyén volt", mind mások voltak, más eszmékkel, motivációkkal. Volt, akit nagyon lehetett gyűlölni, esetleg undorodni tőle, néhányukat azonnal a szívünkbe zárhatunk, még az észérvek ellenére is, mégis alapvetően jellemző mindenkire, hogy nehezen azonosulunk velük, s ennek oka nem az, hogy annyira elérhetetlenek, vagy idegenek lennének, hanem az, hogy annyira más világban kell helytállniuk, hogy képtelenség ép ésszel rendesen belegondolni.

Szinte látom magam előtt az értetlen olvasók hadát, akik ki lesznek akadva a világtól, ami itt van, pont azért, amiért szerintem zseniális. Ez egy annyira kietlen, annyira borzalmasan sötét jövő, hogy talán legrémesebb álmainkban sem akarunk és fogunk belegondolni: Milyen lenne, ha nem maradna más a világban, csak pusztaság, mocsok, éhínség és betegség.
Pedig hát, ez van, illetve lesz, ha kiírtjuk a fákat, s nem lesz több gyökér, ami megkösse talajt, nem lesz több zöld növény, ami a levegőt tisztítja, nem lesz több fa, s ebből kifolyólag nem lesznek más növények, sőt állatok sem, aztán majd pisloghatunk nagyokat, hogy mi lett a világgal.
Bámulatos az a merészség, amivel Howard megalkotta a maga poszt-apokaliptikus világát! Végre egy író, aki nem félt igazán sötét világot megfesteni, igazán eljátszani a gondolattal, hogyan fest majd az Élet, ha mindent megölünk magunk körül.
Hiszen, oly sok más disztópiában van fejre állt élet valami kataklizma után, mindenütt van ennek következtében elnyomás, de mindben közös, hogy megmarad az, amit a bolygó adni tud számunkra. Itt NINCS!
Élj túl, alkoss új világot úgy, hogy nincs másod, csak génkezelt kukoricád a.k.a pattogatott kukorica reggelinek, ebédnek és vacsorának, és két ellenséged: a húsevő sáskák, no meg az ember, akik talán a Föld legnagyobb csótányai.

Úgyhogy egészen odáig hibátlan a könyv, amíg az útkeresés tart, ám onnantól, hogy megérkeznek a célhoz, amikortól a könyvnek igazán nagyot kellene szólnia, Howard hirtelen elkezd kapkodni, arányát veszti az addig használt tempó, és csak lapoztam, és lapoztam, várva a megvilágosodást, hogy mégis miért dirigálta el arra a szálakat, amerre.
Nem mondom, hogy egyszer csak belenyúlt a nagy közös kliséhalomba, mert nem, viszont lehet, hogy jobb lett volna, mert amit így elénk tett a végére magyarázatnak, az néhol igencsak labilis lábakon állt, mondhatni eléggé gyökértelen volt.
Az eszme, ami mögött az elnyomó GenTech felsorakozott, még oké, de a kivitelezés nagyon elment a sci-fi irányába, és bár jövőben játszódó a történet,  nekem túl hihetetlenre sikerült, a csattanó miatt. Az a megoldás, amit kitalált az ökoszisztéma rehabilitálására, bár látványos és grandiózus, mégis túl sok lett szerintem, így egyszerűen nem tudom hova tenni magamban az olvasottakat.
SPOILER! A fákat keresztezni emberekkel? Persze a mai tudásunk igencsak véges, és bármikor kiderülhet bármi, de miért kellett hirtelen ilyen magyarázattal megindokolni mindent, amit korábban nagyszerűen felépített? Számomra egyszerűen nem fért bele a sztoriba ez az erősen sci-fibe hajló vonal, ahol emberekből fák sarjadnak, hála a genetikának, ráadásul úgy, hogy a világ többi része meg szemétből guberál. SPOILER VÉGE!
Mintha a végére elfogyott volna valami, kimerült volna Howard, és a szereplői is. Kicsit visszásra sikeredett számomra a tetőpont, és ki is estem az egyébként gördülékeny ritmusából a könyvnek. Banyan hirtelen változása, az eszközei, amiket a cél elérése szentesített, számomra karakteridegenek voltak, mintha a befejezésre már csak elsietett tettek jutottak volna!
Persze ettől függetlenül is, Howrd lazán újító szellemű iskolapélda lehet a disztópiák számára,  hisz a Gyökértelen egy roppant hangulatos könyv, egy számomra túl merész véggel.

Mondjuk, azért még mindenképpen megveszek a folytatásért, mert elképzelhetőnek tartom, hogy ott magyaráz tovább, s innentől Howard írjon bármit, nagyon is kíváncsi vagyok rá, mert van benne potenciál. Nem is kevés!

Az előolvasás lehetőségét köszönöm a Főnix Kiadónak!

Szerző: Chris Howard
Sorozat: Gyökértelen #1
Eredeti cím: Rootless
Oldalszám: 288
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Megjelenés: 2013
A Book Depository ingyen szállít házhoz!

Értékelés:


Trailer vagy beleolvasó
Ha tetszett a poszt, oszd meg másokkal is!

0 megjegyzés:

Ne tartsd magadban...

Mondd el bátran a véleményed!

Ha vinnél valamit, merthogy nem közkincs ám ez itt...

Creative Commons Licenc
Gretty Gretty szerint a világ - Egy regénylakás könyvei című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 3.0 Unported Licenc alatt van.
DMCA.com .

Ha üzennél...

Név

E-mail *

Üzenet *

Vendégszerepléseim a Klubrádió (95,3) Bemutatópéldány című műsorában, ahol Tímár Ágnessel beszélgetünk könyvekről.
.
 
Support : Creating Website | J. | Mas
Proudly powered by Blogger
Copyright © 2010-2013 Egy regénylakás könyvei - All Rights Reserved