Harcos vagyok, nem hetéra - Egy regénylakás könyvei Harcos vagyok, nem hetéra - Egy regénylakás könyvei
Friss posztok:

Harcos vagyok, nem hetéra

Írta: Gretty | 2013. június 20., csütörtök | 22:40

A magányban nem létezik hazugság.

Teljesen megszállottja lettem ennek az idézetnek!

Nem csak úgy szép ez A harcos és a hetéra, hogy költői, és mindemellett szórakoztató, de úgy is, ahogy annak idején a LoveStar volt, hogy bekúszott a bőröm alá, és minden szava lüktet bennem.
Igaz, annyiban más, hogy amikor Magnason könyvét befejeztem, még a gondolatától is rosszul voltam, hogy ember vagyok, annyira elementárisan ábrázolja az emberi gyarlóságot, és egy magasztos köntösbe bújtatott eszme égisze alatt sodor a (majdnem) teljes pusztulásba.
Baltakosz ezzel ellentétben... csodálatos. Ahogy ír, amiről ír, ahogy észrevétlen körém fonja azt az érzést, hogy milyen fantasztikus embernek lenni, még akkor is, ha az út, amelyen haladunk, egyénenként más és más. Nem ítél, nem bírál, csak mesél, egy nagyon-nagyon régen letűnt korról, ami mégis annyira itt él velünk még most is. Igaz, inkább lettünk Athén, mint Spárta, s ennek a könyv ismerete nélkül örülünk, én mégis inkább azért adok hálát, hogy Agészilaosz szavait megtapasztaltam.

A magányban nem létezik hazugság.

Ó, és én ezt mennyire tudom, és milyen élénken emlékszem még most is arra a pillanatra, amikor a szobám padlóján feküdtem, és a fájdalomtól és kilátástalanságtól annyira görcsbe rándult minden izmom, hogy órákig mozdulni is képtelen voltam, és még a könnyeim is bennragadtak, pedig legszívesebben utat engedtem volna nekik. De nem tudtam, ahogy mozdulni sem, mert az a magány, amiről Baltakosz is ír, akkor hirtelen, egy pillanat alatt szakadt rám, megállíthatatlanul és kontrollálhatatlanul, és én csak feküdtem ott a semmi közepén. Üres voltam, és üres volt körülöttem minden, csak azt a borzalmas szürke padlószőnyeget érzékeltem, aminek már réges-rég vesznie kellett volna, mégis a mai napig megvan.

Már lassan annyiszor ismételtem el, hogy tulajdonképpen miért kezdtem blogolni, hogy szinte már nekem is jelentőségét veszti olyan formában, ahogy egy interjúkérdésre szokás választ adni, mégis velem élnek azok a pillanatok a mai napig, és magasztosak maradnak örökre, mert a jelentésük, a jövő, amit megteremtettek, nagyon is fontosak számomra.
Én akkor, ott a földön mozdulatlan voltam, mégis olyan küldetésen jártam, ami nagyon hasonló A harcos és a hetéra narrátorának küldetéséhez. És én is ugyanazt éreztem:

Az emberi társaság hiánya megváltó élmény volt. Elmém minden nap az emberi felfogás határán kalandozott, ott, ahol a hősök világa kezdődik. Az önmagamban folytatott beszélgetések egyre inkább elmélyültek, őszintébbek és értelmesebbek lettek. A magányban nem létezik hazugság. Minden hamis érzés semmivé foszlik, és csak az igazság marad: a meztelen, látható, kézzelfogható, de elviselhetetlen igazság. Megpillantottam a lélek addig ismeretlen, láthatatlan rezdüléseit.

Annyi szépség és igazság, annyi megdöbbentően aktuális és letűnt eszme és hit van ebben a könyvben, nekem mégis ez az idézet a leginkább elevenembe vágó, Agészilaosz útja és gondolatai a legvarázslatosabbak.
Sokan hiszik, és régen én is köztük voltam, hogy a magány valami rémséges istencsapása, ösztönösen törekedni kell, hogy elkerüljük, mert bizony az segít sokakat a diliházba. Pedig nem.

Az ember legfőbb ellensége az életben nem valaki más, hanem önmaga.

Azzal a kiegészítéssel, hogy nem csak valaki, hanem esetleg valami más, mint önmaga.
Erre akkor jöttem rá, amikor már szinte fájt, hogy sírni sem tudok, amikor már erősen félni kezdtem, hogy valami idegi alapú paralízist idéztem elő önmagamnak a gyásztól, és azért vagyok képtelen megmozdulni, és hogy talán soha többé nem is fogok tudni felállni onnan. Idővel majd apának feltűnik, hogy régen látott, elindul megkeresni, és amikor rám talál, kétségbe esésében tenni sem fog tudni semmit értem, ami egyébként is hiábavaló lenne már akkor.

Ott volt az a pillanat, amit sokszor felületesen már említettem: hogy vagy összeszedem magam, és felállok, vagy úgy döntök, hogy akkor inkább már ne is.
Csakhogy "A magányban nem létezik hazugság."

Ott és akkor sem létezett, így akármennyire is félelmetes volt, olyan sok gondolat öntött el, fájó, kemény, kíméletlen és kegyetlen gondolatok, amikkel egész életemben addig nem voltam hajlandó szembe nézni. És akkor elengedtem ezeket a gondolatokat. Kísértettek, űztek egészen addig, bujdostam előlük, menekültem, pedig csak ennyi volt a titkuk. Megállni, és megfordulni. Szembe nézni.

Az életet sokkal kívánatosabb létrehozni, mint utánozni és ismételni.

Először csak egy mosoly. Erőltetett és fájdalmasan hazug, de az a hazugság önmagamnak szólt, ezt választottam mankónak. Aztán felültem. Vártam, hogy megszokjam újra, hogy milyen érzés ülni, úgy magamban, mindenféle teher, és természetesen biztonsági háló, védelmező szeretet nélkül. Aztán felálltam, újra megtanultam járni, beszélni, élni, eszmélni, tapasztalni, remélni, hinni... talán idővel szeretni is, mindent elölről, mint egy riadt árva, aki tudja, hogy tulajdonképpen semmi ismeretlenbe nem zuhanhat, ha mellélép egy lépésnél, mert onnan indult. Lentről.
Aztán a napok egyre inkább összeértek, a külvilágnak felrajzolt mosoly mind igazabbá vált, annak a tudásnak és tapasztalatnak ismeretében, hogy

Az emberek - gondoltam - egyedül jönnek a világra, és egyedül is távoznak el belőle, a közte eltelt időben pedig azzal a téveszmével élnek, hogy nincsenek egyedül.

Egyedül vagyunk. Vagy egyedül leszünk. Mit számít? Előbb vagy utóbb, mindenkinek szembe kell nézni önmagával, és rájönni, hogy annyi mázt aggatunk magunkra, amit szinte már el sem bírunk. És emiatt szinte mindig másban keressük, máshol keressük a feloldást, nem magunkban. Támadunk, félünk, irigylünk... és mindezt eszmékre, és hamis meggyőződésekre húzzuk fel, mert nem merünk saját magányunkban elmerülni önmagunk arcába nézni.
Már lassan három éve annak, hogy a mindent lecsupaszító magány végül többet adott, mint elvett, és lassan fontam magam köré olyan felismeréseket, amik miatt nem ingattak meg mások.
Egészen a közelmúltig, mely kapcsán furcsa mód más aspektusban is fontos lett ez a könyv.

Miért harcoljunk, és öljük egymást, ha helyette kereskedhetünk?

És ez éppúgy igaz a magunkkal való harcra is.
Mit adhatok magamnak, és miről mondjak le, ahelyett, hogy harcolnék láthatatlan, netán vélt, s nem valós dolgokkal?...
És miért hajszolunk olyan dolgokat, amikkel nemcsak magunknak, hanem sokszor másoknak is ártunk?

Bizonyos kényszer hatására körvonalazódni kezdett körülöttem egy olyan közösség, akik inkább dagonyáznak az athéni álerkölcsös és áldemokratikus mocsokban, mintsem egységbe kovácsolódnának, én meg nem értem az embereket, ezeket az embereket, hasonlóképp rájuk csodálkozva, ahogy a spártaiak is tették. És lám, az Élet és a Könyv időnként valóban találkozik. Furán bánnak az emberek magukkal! Nekem pedig ezért újra önmagamnak szánt mosolyt kell "feltennem" reggelente, mert most még magamtól nem megy, és mert tudom, hogy ez egy jó módja annak, hogy idővel ez a rajzolt kép igaz legyen. Mert akármit is akarnak rám erőltetni Athénban, én már bizton tudom, hogy spártai vagyok, akit nem lehet hosszan szédíteni az oly' divatos parasztvakítással. Csak most újra eljött az események megfigyelésének ideje, a tanulás, a rácsodálkozás egy "új világra", hogy megérthessem, és ne ítélkezzek. És hogy talán azok is megismerhessenek, akik most még csak a saját elképzeléseiket látják számomra is az egyetlen járható útnak.

Ne sajnáljatok senkit, és mindenekelőtt ne sajnáljátok önmagatokat, mert a sajnálat is érzelem, és az érzelmek eltorzítják a valóságot. Ne sajnáljatok senkit, mert mindenkinek megvan a maga sorsa - kik vagytok ti, hogy sajnálkozzatok amiatt, amit az istenek elterveztek? Ne sajnálkozzatok, mert könnyen lehet, hogy a másik számára éppen a fájdalma jelenti a megváltást, ez pedig irigylésre méltó, nem sajnálatra.

Idővel majd biztosan közeledünk, és felismerünk tévedéseket, de addig is az én arcomon biztos, hogy mosoly lesz! Ráadásul én már egyre világosabban kezdem látni a saját utam, és ezen az úton, az istenekre esküszöm, hogy nem a kesergés, a hetéra módra való behódolás, vagy önmagam megtagadása fog kísérni!

Forrás

Persze nem ennyire komoly a könyv - inkább csak szép és gondolatébresztő -, Agisz és Léda szerelme keserédes, mégis fennkölt, rengeteg a történetben a harcleírás, ami még az olyan megátalkodott pacifisták számára is értelmezhetővé teszi a dolgokat, mint én, és a társadalomkritikája valami eszméletlenül árnyalt és aktualizált, mégis a narrálás, és az elbeszélő személye és gondolatai azok, amik ennyire mélyen megindítottak.

Gyönyörű a könyv, tele gyönyörű gondolatokkal, barátsággal, bajtársiassággal és szerelemmel, ókori kultúrával és hittel. Mindenkinek a maga hitével, mely nem mérhető és nem ítélhető meg mások által, és sem Baltakosz, sem Agészilaosz nem kér erre.

Csak én kérem, hogy olvassátok minél többen! Bátrabbak akár tükör előtt.
Ha tetszett a poszt, oszd meg másokkal is!

8 megjegyzés:

  1. @Tara Nima
    Ó, tudtam én! :)
    A másik posztban, mert ám kettőt is írtam, neked szól az ajánlóm. ;)
    Ha legközelebb találkozunk, viszem. :)

    VálaszTörlés
  2. Most már engem is érdekel, főleg mert a könyv által sokat adtál magadból nekünk és ez valamiféle kegyelem, amikor valaki meg tud nyílni mások előtt. Egyszer tényleg elolvasom:)

    VálaszTörlés
  3. megrendeltem. elvileg az utsó példányt hoztam el a szandiból.:))

    VálaszTörlés
  4. @Anaria Matthews
    A kegyelem szót hogy érted?
    Kinek kegyelem és hogyan?

    VálaszTörlés
  5. @Gretty

    úgy értettem hogy ez nem adódik minden nap, minden pillanatban az életben, és ez egy ajándék, hogy vannak ilyen pillanatok, amikor valaki így megnyílik, és mi meg így be tudjuk fogadni. Tök szarul voltam tegnap és erőt adott hogy olvastalak :)

    VálaszTörlés
  6. @Anaria Matthews
    Így már értem. És örülök, hogy segített! (Ez a kommented meg most nekem segít.)
    :)

    VálaszTörlés
  7. @Gretty

    Ennek meg én örülök. Egyébként simán olvasnék tőled ilyen gondolatos blogot ís:)

    VálaszTörlés

Ha vinnél valamit, merthogy nem közkincs ám ez itt...

Creative Commons Licenc
Gretty Gretty szerint a világ - Egy regénylakás könyvei című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 3.0 Unported Licenc alatt van.
DMCA.com .

Ha üzennél...

Név

E-mail *

Üzenet *

Vendégszerepléseim a Klubrádió (95,3) Bemutatópéldány című műsorában, ahol Tímár Ágnessel beszélgetünk könyvekről.
.
 
Support : Creating Website | J. | Mas
Proudly powered by Blogger
Copyright © 2010-2013 Egy regénylakás könyvei - All Rights Reserved