Karen Chance: Holdvadász - Egy regénylakás könyvei Karen Chance: Holdvadász - Egy regénylakás könyvei
Friss posztok:

Karen Chance: Holdvadász

Írta: Gretty | 2013. október 17., csütörtök | 09:36

- A mágus az? - kérdezte Marco türelmetlenül, mintha nem hallotta volna tökéletesen tisztán minden szavunkat.
- Igen.
- És átjön?
- Igen - felelte Pritkin újabb meglepetést okozva.
- Mondd meg neki, hogy hozzon sört - ajánlotta Marco.

Fülszöveg:
Cassandra Palmer nemrég győzelmet aratott egy kíméletlen istenség felett. Joggal hihetnénk, hogy ezután megérdemel egy kis pihenőt. Ám annak, aki a világ első számú látnoka, azaz a Pythia tisztségét tölti be, nem ilyen könnyű a helyzete. Cassie napirendje zsúfoltabb, mint valaha: meg kell ismerkednie erejével, miközben saját koronázási ceremóniájára készül, és persze szeretné rendezni végre viszonyát a vonzó és jóképű vámpír nagymesterrel, Mirceával is.
Akad azonban valaki, aki nem szeretné Cassie-t a Pythia trónján látni. Bármire képes lenne azért, hogy a felavatási szertartásra soha ne kerüljön sor. Még arra is, hogy levadássza Cassie anyját a lány születése előtt.

Szerző: Karen Chance
Sorozat: Cassandra Palmer #5
Eredeti cím: Hunt the Moon
Oldalszám: 477
Kiadó: Cor Leonis
Megjelenés: 2013


Igyekszem kerülni a spoilereket, illetve külön jelezni és rejteni, ahol mégsem tudom ezt megtenni, egyébiránt meg kőkemény rajongás következik ismételten.

Kezdjük azzal, hogy
Basszus! Basszus! Basszus!

Hosszabban meg
Ba... de nem ismételném önmagam hosszabban.
Te szentséges ég! Hát mi volt itt?

- Stresszhelyzet? - kérdeztem vissza enyhén elcsukló hangon. - Pritkin, a stresszhelyzet az, ha tönkremegy a frizurád. Vagy ha pont a bikiniszezon előtt szedsz fel pár kilót. Ez nem az!

A hajnal átka után kissé már irreális elvárásaim voltak a Holdvadásszal kapcsolatban, mondhatni, annyira belelovaltam magam dolgokba, hogyha egy Cassie-Pritkin esküvővel kezdünk, aminek ugyebár miért is lett volna bármi realitása a sorozat felénél, én akkor is keveselltem volna a Cassie-Pritkin romantikát. Miért? Hát, egyrészt olyan szerelmes vagyok jelenleg (meg már egy ideje) Pritkinbe, hogy nem rózsaszín hályogom, de beépített pink színű műlencsém van, és be vagyok zárva egy rózsaszín szobába, másrészt meg fogalmam sincs, egyszerűen csak robogok a Chance-hullámvasúton, és annyira benne vagyok már ebben az ő tökéletesen gusztusos érzelmi bizonytalanságában, hogy már sikítanak az idegszálaim a bizonyosságért. Mert ez bizony olyan érzelmi hullámvasút, hogy nem voltam normális olvasás közben.

Kép eredetije
Úgy nagyjából a feléig akkora hisztiket produkáltam, hogy nem győztek csitítani, jobbára Nima és Titti, no és persze tesóm, aki megállapította, hogy fogalma sincs, mi bajom van, de szerinte egy nyugtató injekció megoldaná.
Egyébként csak annyi bajom volt, hogy az első harmadban egy nagyon erőteljes Mircea jelenet volt hangsúlyos (így van, fokozok, amíg csak tudok), én meg ezen voltam kiakadva, mert mostanra egyértelművé vált számomra, hogy nem bírom én ezt a palit.
Vannak épeszű okaim is, amiket később kifejtek, de most csak annyi, hogy nem bírom, mert csak. Nem tudom elmondani, mennyire drukkoltam, hogy nyírjuk már ki, de persze ezt én se gondoltam komolyan (illetve, én komolyan gondoltam, csak tudtam, hogy ennek se sok a realitása), meg egy apró incidensen kívül a metrókocsival, nem is sok esély mutatkozott rá.
Természetesen elkövettem azt a hibát, hogy nem globálisan néztem az ok-okozati rendszereket, hanem hisztis tyúkként, aki csak azt volt hajlandó elfogadni, amit elképzelt, nem amit az írónő kitalált.

Így esett az, hogy szinte már csapkodtam magam körül, zaklattam mindenkit, aki csak a közelemben volt, hogy mondja meg miért, miért nem az történik, amit én akarok, hogy aztán a végére összeálljon minden egy egésszé, én meg annál is jobban hülyének érezzem magam, mint gondoltam volna, hogy lehetséges. :D

Azon nem csodálkozom, hogy vannak bizonyos jelenetek, amik többletjelentéssel bírnak, de az, hogy itt most mindennek oka volt, és hogy mennyire kellettek azok a részek is, amin fesztiváloztam, az még engem is megdöbbentett az utolsó oldalakon.

Már-már bizarr, hogy mennyi információval szolgál ez a rész, ha a sorok között is(!) olvasunk. Legalábbis én a Holdvadász alatt több elméletet gyártottam, mint korábban bármikor, pedig az se kis szám, ami eddig felöltött bennem.
Chance tényleg játszott velem végig, egyik kétségbe esésből a másik ámulatba ejtett, majd megdöbbentett, hogy aztán sírásra késztessen, nevettetett, aztán feldühített, olyan érzelmi örvénybe taszított, hogy azt elmondani nem lehet összefüggően.
Szinte már bizarr, hogy mennyire kínoz, ahogy építi fel előttem a végkifejletet, mert itt már szerintem kaptunk információt arra vonatkozóan, hogy merre tartunk bizonyos kérdésekben.

Igen, még csak a felénél járunk, merész egy kijelentés ez, de én most fogadok bárkivel bizonyos kérdéseket illetően, hogy mi lesz a vége. Persze, csak roppant kis tétben, mert az elméleteim egyébkét egy ujjmozdulattal megdönthetőek, vagyis mondjuk inkább, hogy átfordíthatóak, de ha nem úgy lesz, ahogy én azt gondolom, magam hívom fel az FBI-t, hogy elmondjam nekik, bizony, közveszélyes lettem, és erről Karen Chance sajnos már nem tud beszámolni, mert volt némi összetűzésünk. :D

EL-KÉ-PESZ-TŐ!
Az amit itt még rápakolt rétegben a főbb karakterekre, ahogy mellékszereplőket laza csuklómozdulattal furfangos ködbe vont, hogy továbbgyűrűzzön bizonyos elméleteket, hogy szinte pofán vágott helyzetekkel, melyek elsőre nem tetszettek, mert nyűglődtem, valahányszor Pritkin neve nem szerepelt hatszor legalább az oldalon, és a végére mégis olyan kerek-egészet alkottak, hogy nélkülük értelme sem lett volna ebbe a részbe kezdeni.

Ráadásul olyan ív van a könyvben, hogy ennyire talán még nem láttam tudatosan felépített cselekményt, pláne, hogy nagyon sorozaton belül vagyunk.

Kezdünk egy picike Pritkin résszel, majd egy bővebb Mircea jelenet, aztán abszolút csúcspont és sarokkő Pritkin jelenet, majd újabb Mircea, melyben a vámpír végre csinál is valamit, bár nem áll a helyzet magaslatán, s zárásnak szintén egy pici Pritkin.
És közben begyűrűzik, illetve egységbe olvad a görög mitológiával a skandináv, kiemelkedik Marco, aki eddig rejtetten, szinte hányaveti módon volt jelen, hogy itt hatalmas többletet kapjon. Választ kapunk egy-két kérdésre, többek között Cassie jelentőségét illetően, hogy aztán azonnal hat másik rejtély bontakozzon ki előttünk, és óóó, igen, a romantika tömény, abszolút hígítatlan, konkrétan addiktív dózisát kapjuk, méghozzá két olyan félmondatban, aminek semmi köze a túlfűtöttségéhez, egyszerűen mellbe vág az egyszerűségével és letisztultságával.

Soha ennyire akció dús nem volt egy rész sem, és soha ilyen tudatosan nem volt beszerkesztve két olyan nyugvópont, mely ennyire csöndes és lassú lett volna, s ezáltal a minimalista "békével" többet mondott, mint az összes mérges pillantás és dühös szájpréselés.

Aláírom, ez a rész, ha nem is a legpörgősebb volt (mert az szerintem továbbra is a Megérint a sötétség), itt kaptunk három olyan erős akciójelenetet is, hogy abból kettő talán már túlzásnak mondható, és nem a történetiség szempontjából, hanem, hogy fekvő helyzetemben is követni tudjam. A ley-vonalak kibogozása ehhez képest az előző részben gyerekjáték volt.
Bevallom, még az is felmerült bennem, hogy hopp, itt az első hiba Chance-től, egyrészt azért, mert már-már túlzó egy-egy túlélő jelenet, másrészt meg Cassie minden irányba való megfelelési kényszerét illetően kicsit kezdtem akarat gyengének érezni (magyarán, a stílusomnak jobban megfelelne, ha képen törölne sok mindenkit), de aztán ezt Chance a vége főjelenettel úgy söpörte el, ahogy illik, illetve még annál is jobban. Rengeteg, tényleg rengeteg minden összeáll a végére abból, hogy miért nem hiteltelen ennyi mindent túlélni, hogy miért van a csajban ennyi - látszatra - kihasználatlan erő, miért nem tudta eddig kihasználni, és miért jó az, ha mindenkivel egyensúlyt akar tartani.

Parádés zárás, ami úgy felülírja korábbi érzéseimet (ez most túl akció dús volt, kevesebb volt a humor...), és különben is... Ó, TE JÓ ÉG! Hát hol van már a következő rész?
Nem, nem függővége van. SZADISTA a befejezés! :D

És Chance is az, mert képes volt úgy megírni a sorozat felező részt, hogy egyértelmű irányvonalat mutat a jövőre nézve sok mindenben, miközben ott függ Damoklész kardja felettünk, hogyha úgy akarja, bármikor összezúzhatja a reményeinket.

Az egyik kezével adott, a másikkal elvett, és ezt az igazán kínzó szokását az egész regényen végigvitte.
A Mircea-fanok örülhetnek, mert a vámpír végre jelen volt egy akciónál, és nem csak a háttérből dirigált, azaz, megmutatta, hogy éles helyzetben mire képes.
Kép eredetije
A Pritkin-rajongók meg... nem is tudom, hogy mondjam, Titti annyira jól összefoglalta a lényeget... Itt ez a hadmágus, akinek zöld szemeiért és kócos hajáért eladnánk a lelkünket is, ha kiszedhetnénk a lapok közül, és ezt ugye az elmúlt három rész alatti tettei miatt - ha mégoly idegbetegek is -, tennénk, és itt megkapjuk azt a Pritkint, nagyjából fél oldalban, akiért immár világokat döntenénk pusztulásba, ha az lenne az ár a materializálódásáért.
És nem, nem volt semmi csinnadratta, semmi golyósüvítés, orvtámadás, semmi, csak álltunk mellette.
És utána még nevetett is. Pritkin. Nevetett. Ebben. A. Részben!

Azt írtam volna korábban, hogy Chance játszik velünk? Hülye voltam! ITT kezdett el csak igazán tehetetlen marionett-bábuként rendezni bennünket.
Ellentétben a korábbi résszel, ahol az éjszakák csendjét a zokogásba forduló röhögés zavarta meg, most gyakorlatilag néma és fojtott feszültség volt, de olyan, amitől nem maradt meg senki a közelemben, amit tapintani lehetett, lüktetett körülöttem, majd egy igen hangos NEEEM!-el szakadt ki belőlem.

Nem! tudok várni egy percet sem a következő részig. (Persze fogok, mert valami külön ínyenc csemege a magyar fordítás!)
Nem! tudom hogyan élhettem eddig Cassie Palmer könyvek nélkül.
Nem! vagyok hajlandó elfogadni, hogy lesz idő, amikor már nem születnek a sorozatból újabb könyvek.

Nem azért kell olvasni ezt a történetet, mert de jó, itt egy újabb fifikás urban fantasy, hanem azért, mert minden stíluseleme mellett (soklényes, időutazós, felpörgetett...) ez a nem is háromszög háromszög gyilkos mestermunka.
Én rühellem a szerelmi háromszögeket. De nagyon! Van, hogy elfogadom, meg értelmét látom, sőt, még tetszik is, viszont ami itt van... sírni tudnék a gyönyörűségtől. Úgy teljesen tök irreális (mert hát egy vámpír meg egy hadmágus feltehetően nem választási opció a való életben), hogy mégis baromira mindennapi az, ami az egészből az elvárás a való életben is. A kontraszt a szereplők között, ami a dinamikát adja a helyzetnek, és aminek kulcsfontosságú elvárása:

- Ha szeretnél segíteni, akkor segíts. Ne takarj el, ne őrizz, ne temess el élve. Csak segíts.

Úgyhogy nem csak nálunk, olvasóknál kérdés, hogy fel tudunk-e nőni az események alakulásához, hanem a szereplőknél is, hogy képesek-e kiengedni a kezükből az irányítást, és hagyni magukat sodródni.
A magam részről:
Yeehaw, Karen Chance! Vezess, Mester! :)

Szerintem:

Kis szösszenet a Hunyadiakról
Hunyadi János, hát még Mátyás igen jellegzetes alakjai a magyar történelemnek, s jobbára kijelenthető, hogy nagyon szeretjük kollektíve őket. Erre tanítottak a történelem tankönyvek, meg eleve a nagy nemzeti öntudatunk.
Na, igen ám, csakhogy a Hunyadik, illetve nyilvánvalóan sok egyéb korabeli politikusunk a maga idejében esetleg nem feltétlenül örvendett akkora népszerűségnek a kevésbé lobogó magyar öntudattal rendelkező személyek esetében, mint idehaza. Példának okáért a szlovének egész máshogy tanulnak róluk, és bizony általánosságban elmondható, hogy a környező országok tankönyvei nem féltétlenül látják olyan hősiesnek a családot, ahogy az belénk lett sulykolva.
Ezen kis kitekintőnek az oka, hogy ismét magyar jelenlét van a könyvben. Zsigmond királyunk, és a Sárkány Lovagrend után most Hunyadi János és érintőlegesen I. Ulászló, valamint az 1444-es várnai csata is szóba kerül. Nem feltétlenül dicsőítő megközelítésben.
Ennek nem az az oka, hogy Chance hülye, esetleg ellenséges velünk szemben, vagy nem járt volna utána rendesen a dolgoknak, hanem pont az ellenkezője. Szép és jó, hogy mi azt hisszük tökéletes döntéseket hoztak a múltban, hiszen hát nekünk köszönhető, hogy nem törökül beszél ma Európa, ám ezt a vitathatatlan erényt mégis rossz szájízzel kezeli sok szomszédunk, és bizony, ennek azért hangot is adnak. Mi ezeket a hangokat talán nem halljuk, ám attól függetlenül viszont a világ igen, és ezt el kell tudni fogadni. Karen Chance pedig azért a románok nem túl kedvező verzióját használja fel, hiszen hát havasalföldi származású szereplőnk nézőpontjából kapunk egy kis kitekintést, vagy épp hogy betekintést a hosszú hadjáratba.
Azaz nem azért van negatív színben feltüntetve Hunyadi János a könyvben, mert Chance utazna ránk, vagy mert nem olvasta el rendesen a magyar wikipédiát, hanem azért, mert így hiteles. Hunyadi alakja nem lehetett pozitív itt, mert Mircea nem magyar származású, ergo, az lett volna a fals, ha nem következetes még abban is, hogy azt az elmesélését veszi alapul a család életének, melyet a havasalföldi vajdaság gondolhatott róla, és amit tartanak ma is igazabbnak a leszármazottaik.
Aztán, hogy kinek van igaza, az teljességgel lényegtelen ekkora távolságból már. Az írónő nem ellenünk akart beszélni, egyszerűen csak alapos és következetes volt. Nem kell, és nem szabad felvenni Mircea szavait Hunyadi Jánosról!
Maradjatok nyitottak! :)

Élvezzétek ki a Holdvadász Hónap minden pillanatát!
.
Nima | Titti | Zenka | Gretty
Ha tetszett a poszt, oszd meg másokkal is!

1 megjegyzés:

  1. Azt hiszem az egyetlen szerencsénk, hogy Chance nem az amerikai kémelhárításnak dolgozik különben lenne itten ne mulass!! ;) Ebben a részben valahogy megkedveltem Marco-t (pedig azelőtt csak szimplán bunkónak tartottam) és megutáltam Casanovát. Mircea még mindig nem kerek - de még csak nem is ovális nekem. No de Pritkin *-* nem csak nevetett DE engedélyt kért!! Imádom ahogy a kapcsolatuk formálódik a vége meg kiakasztó!! Ilyet nem lehet csinálni, no de kérem! És leesett, hogy mennyire Full Metal Panic!-os az egész, ezért - no meg mert franc essen mindenkibe, amiért nincs fordítás! Ezért meg kell néznem újra az animét is persze csak miután megismerkedtem Pritkin novelláival. ;) - Muszáj mert szerintem sose fogják lefordítani... :(
    Alexandra

    VálaszTörlés

Ha vinnél valamit, merthogy nem közkincs ám ez itt...

Creative Commons Licenc
Gretty Gretty szerint a világ - Egy regénylakás könyvei című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 3.0 Unported Licenc alatt van.
DMCA.com .

Ha üzennél...

Név

E-mail *

Üzenet *

Vendégszerepléseim a Klubrádió (95,3) Bemutatópéldány című műsorában, ahol Tímár Ágnessel beszélgetünk könyvekről.
.
 
Support : Creating Website | J. | Mas
Proudly powered by Blogger
Copyright © 2010-2013 Egy regénylakás könyvei - All Rights Reserved