Na ne szórakozz velem, Ann Aguirre! - Egy regénylakás könyvei Na ne szórakozz velem, Ann Aguirre! - Egy regénylakás könyvei
Friss posztok:
Főoldal » , , , , , , » Na ne szórakozz velem, Ann Aguirre!

Na ne szórakozz velem, Ann Aguirre!

Írta: Gretty | 2013. október 6., vasárnap | 14:21

- Miért van az - sóhajtotta -, hogy akárhányszor megszólalsz, nekem mindig komplikáltabb lesz az életem? 

Fülszöveg:
Pikk egy új világban találja magát. Míg odalent a társai felnőttként, a közösség teljes jogú tagjaként kezelték, a városkában csak egy gyerek a sok közül, akinek az iskolapadban a helye. Pikk képtelen megtagadni magát, hiába igyekszik beilleszkedni a kisváros életébe, makacssága újabb és újabb konfliktusokba sodorja.
Ráadásul Fakó is hűvösen és távolságtartóan viselkedik vele, míg Kósza többet akar a puszta barátságnál. Az új környezetben a barátok egyre jobban eltávolodnak egymástól. Pikk nem tehet mást: a maga útját kell járnia, bármilyen fájdalmas és magányos legyen is az.
A tanév végén Pikk őrszolgálatra jelentkezik, hogy a kiválasztottakkal együtt megvédhesse a földműveseket a korcsok egyre hevesebb és kegyetlenebb támadásaitól. Az eseménytelenül induló küldetés azonban váratlan fordulatot vesz. A városlakók által alábecsült korcsok figyelik az embereket. Terveket szőnek és várnak. El akarják pusztítani Megváltás városát, és a végső katasztrófát csak Pikk látja előre…

Szerző: Ann Aguirre
Eredeti cím: Outpost
Sorozat: Razorland #2
Oldalszám: 335
Kiadó: Fumax
Megjelenés: 2013


Az a nagy szerencséje Ann Aguirrenek, hogy nem a barátnőm, mert azt a levéláradatot, amit hajnal óta kapna, azt nem tenné zsebre. Igaz, így is fog tőlem kapni egy kedves, ámbátor talán ijesztő érdeklődést, hogy mégis hogy gondolta a 300. oldalon elhangzott bizonyos mondatot, de mivel eddigi levelezésünk kebelbaráti állapotban még nem rögzült, így disztingválok majd... valamelyest.

Tejézusatyaúristen! Hát mit művelt itt ez a nő! :D

Az előző rész végén meglebbentette jó YA szokáshoz híven a szerelmi háromszöget, én meg emiatt, legyen akármilyen jó is a világ, kifejezetten félve közelítettem a mostani részhez. Húztam a szám, nem kicsit, mert a döntésképtelen érzelmi kavalkádra egyáltalán nem vágytam, úgyhogy gyakorlatilag Ákos barátom beszélt rá a mielőbbi olvasásra, mondván, annyira nem gáz a háromszög, meg szerencsésen elnyomja a romantikát a zombitrancsír.
Ákos! Mi szerintem más-más könyvet olvastunk! :D

Abban igaza volt, hogy nem gáz a szerelmi háromszög, sőt, nincs is. Hát áldassék Aguirre neve, hogy a belengetés után ilyen szépen kijött az egészből, gyakorlatilag csak a frászt hozta rám, aztán meg jót röhögött a megszeppent fejemen, mert végre egy író, aki úgy tudta felhasználni a tinikben dúló hormontúltengést, hogy azzal világot ábrázolt, nem felesleges vekengést mutatott be.

Pikkék az előző rész végére ugyanis elverekedték-vonszolták magukat Megváltásig, egy felszíni kolóniáig, ahol korábbi életvitelükhöz képest kész Kánaán van. Igaz, mindenki rendesen lerongyolódott állapotban volt mikor ideértek, sebesülések itt, félreértések ott, mentális és lelki kimerültség meg mindenhol, de azért eljutottak a tutiba.
Aztán pár héttel a Hosszúpuskával való szerencsés találkozás után visszasorolták őket gyereknek, iskolába küldték őket, és mindenki kapott egy nevelőcsaládot. 3-1 arányban még jó helyre is kerültek, de persze érthető, hogy van, aki nehezebben szokja meg a drasztikus változásokat, akármennyire is van jó dolga.
Ilyen Pikk is, akinek az iskola egyáltalán nem tetszik, de ez még mindig a kisebbik baj, mert a városiak nagy része furán néz rá. Fakó meg sehogy.

Megváltásban ugyanis dívik a vallási bigottság, valami miatt a túlélők azt a hülyeséget találták ki, hogyha az asszony nem áll egész nap fakanállal a kezében a kondér felett, este meg nem várja hites urát makulátlan tisztaságban, önálló gondolatoktól mentesen, akkor a Teremtő küld rájuk egy adag korcsot. Az idióták!
Itt szeretném kijelenteni a legteljesebb komolysággal, hogyha eljön a zombiapokalipszis, és a megmaradt emberiség úgy dönt, hogy eme nézeteket kezdjük el intenzíven szorgalmazni, én biza átállok a zombikhoz, és megeszem az agyatlanokat. - Előre szólok, hogy ne legyen belőle később sértődés.

Fakó meg fura. Ezt addig nem is sejtettem, míg a vége felé nem közeledtünk a sztorinak, de utólag be kell látnom, hogy valami nem teljesen tiszta a fejében... De ne szaladjunk ennyire előre!

Az eleje kicsit lassan indult be számomra, valahogy akkora ereje a kolónia bemutatásának nem volt, mint a Menedékben az enklávénál, de hát az különlegesebb is volt, hisz mégiscsak a föld alatt kavirnyáltunk. Itt, mondhatni snassz volt a világ, megvan a jóembereknek mindene, hülyeségeket is beszélnek, az arcuk hatalmas, de eszük nem sok, olyan idegesítően zombikajának való a legtöbb városlakó.
Szerencsére nem mindenki idióta, például Oaks mamáék sem, akiknél végül Pikk maradt fogadott gyereknek, vagy például Hosszúpuska sem, aki amellett, hogy megmentette négyüket, még a városvédésből is kiveszi a részét. Viszont a többi dolguk... Pikket szoknyában járatják, mert ezen múlik a zombitámadás, palánkkerítés van a város körül (palánk! - könyörgöm, annyira idióták!) és igazából lövésük sincs, hogy mi folyik körülöttük.
Még az enklávéban is lényeglátóbbak voltak az emberek, pedig ott a max életkor 25 volt, és szinte semmi történelmi emlékük nem maradt. Ezek meg még azzal is tisztában vannak, honnan indult/indulhatott az egész korcsosulás, aztán tesznek rá nagy ívben, amíg a középkori félremagyarázott bibliai módszertant követik, szerintük baj nem lehet.
Nem is csodálom, hogy Pikk annyit gondolt a múltra, s ennek köszönhetően kaptuk rendesen a visszaemlékezéseket.

Aztán szépen beindult a dolog, megvillantották éles elméjüket a korcsok, Fakóval megbeszélték a dolgaikat, és végre visszarázódtunk a dolgos, zombigyilok életmódba. Onnantól meg már nem volt megállás, vitt a lendület.

Viszont azt kijelenthetem, hogy az akció és az újonnan kapott információk mellett annyira durván jó kis romantikus könyv ez, hogy nem győztem sóhajtozni. :)
Pikk olyan semmilyen kis karakter volt előzőleg, de itt beért, és egyértelműen vitte a hátán a sztorit. Elképesztően jól megcsinálta Aguirre a lelki folyamatok ábrázolását, és mélyítette a karaktert. Gyakorlatilag minden azt szolgálta. A megváltozott körülmények, a kezdeti félreértés a srácok miatt, a kapcsolati rendszerek, a sóhajtozós pillanatok... Elképesztően ügyes húzás, hogy Pikk minden érzelmi reflektálása, vagy a körülményekhez való alkalmazkodása egyben újabb árnyalatát fedi fel a személyiségének. Amilyen semleges volt korábban, itt olyan magasságokba emelkedett a szememben. A Fakóval közös jelenetei pedig... hát ezerszer inkább mondom romantikusnak ezt a könyvet, mint trancsírozósnak, bár tudom, hogy ezzel talán elijesztem a férfiolvasókat, de jelenleg nem érdekel. Pasiknak is tökéletesen élvezetes lehet a könyv, de Aguirre akkor is telepakolta az egészet olyan jelenetekkel, hogy rózsaszín hályog képződött a szemeimen. :)
És az, hogy Pikket így felépítette, meg az, hogy egy gyilokdisztópiában képes volt ezt elérni, az valami elképesztő!

Ezek szerint, állapítottam meg magamban kissé szomorúan, alapjáraton olyan barátságos szoktam lenni, mint egy meztelen késpenge a sötét sikátorban.

Majdhogynem tökéletes, ám a korábban már említett 300. oldalon bedobott egy olyan mondatot, hogyha éjjel megjelent volna az ágyam mellett, és egy leszakított zombilábbal egyszerre vág gyomorszájon és kólint fejbe, az sem esett volna olyan rosszul.
Reggel úgy leteremtett tesóm, hogy mi a jó eget kiabáltam én éjjel, mert hát volt egy pont, ahol kocsisokat megszégyenítő káromkodás szaladt ki a számon, és törte meg a családi ház éjszakai nyugalmának csendjét.
Ann Aguirre, te szórakozol velem? :D
Hát így felépíteni egy könyvet, tökéletes romantikával zombiapokalipszis idején, így kikerülni, sőt, létjogosultságot adni a legnagyobb YA vesszőparipámnak, így fokozni minden támadás kapcsán az izgalmat, így beleringatni abba a hitbe, hogy a trilógia befejező részében már minden a szám íze szerint fog történni...
Ki akar nyírni engem ez a nő!

Mi lesz még itt, te jó ég! Dupla csapást mért rám az írónő, és amennyire bizonytalanul vártam a Helyőrséget, annyira fanatikusan bele vagyok gajdulva, hogy a Hordát is olvashassam.

Így kell megírni egy trilógia középső részét! Pimasz, lehengerlő és fenntartások nélküli továbbolvasásra ingerel!

Nem, nem függővég a szó klasszikus értelmében, ahogy a korábbi résznél sem volt az. Sokkal inkább az írónő stílusa olyan, hogy eme második könyvére annyira meggyőzött, hogy gondolkodás nélkül bármit elém rakhatnak tőle innentől kezdve, én azt olvasni akarom. Mielőbb... Azonnal!

Szerintem:
Szerinted?




Trailer


Egyébként a szerzői jegyzetben egyértelműsíti Aguirre, hogy a korcsok nem zombik, hanem mutánsok, s bár tudom, hogy a klasszikus értelemben vett zombi az az, aki halottként kikel a földből, aztán lassú mozgásával keresi a nasira alkalmas agyakat, ellenben az itteni mutánsok meg nem onnan keltek ki, gyorsan mozognak, és bármin elrágódnak, ami ember, de számomra annyira nincs nagy különbség, hogy különválasszam magamban.
Egyik is büdös és embert eszik, meg a másik is.
Ha tetszett a poszt, oszd meg másokkal is!

0 megjegyzés:

Ne tartsd magadban...

Mondd el bátran a véleményed!

Ha vinnél valamit, merthogy nem közkincs ám ez itt...

Creative Commons Licenc
Gretty Gretty szerint a világ - Egy regénylakás könyvei című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! 3.0 Unported Licenc alatt van.
DMCA.com .

Ha üzennél...

Név

E-mail *

Üzenet *

Vendégszerepléseim a Klubrádió (95,3) Bemutatópéldány című műsorában, ahol Tímár Ágnessel beszélgetünk könyvekről.
.
 
Support : Creating Website | J. | Mas
Proudly powered by Blogger
Copyright © 2010-2013 Egy regénylakás könyvei - All Rights Reserved